Eljárás indulhat a nyerészkedők ellen

Álfertőtlenítéssel, egészségügyi védőeszközök túlárazott kereskedelmével és egyéb praktikákkal akarnak nyerészkedni egyes vállalkozások a fogyasztókon, kihasználva a koronavírus-járvány miatti aggodalmat. A hatóságok már eljárásokat is indítottak ilyen ügyekben.

2020. 03. 12. 17:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több visszaélés és a fogyasztók félrevezetése, illetve megkárosítása miatt is eljárást indítottak és fognak indítani a közeljövőben a hatóságok a koronavírus-járvány kapcsán – tudta meg lapunk. A vírustól való aggodalmat több szolgáltató és kereskedelmi vállalkozás is megpróbálta kihasználni, hogy így növelje a bevételeit. Forrásaink szerint több esetben előfordult az egészségügyi segédeszközök indokolatlanul nagymértékű túlárazása és olyan szolgáltatások reklámozása, amelyekről hamisan azt állították egyes társaságok, hogy hatásos védelmet nyújthatnak a koronavírus ellen. Megpróbálják kiszűrni hamisított fertőtlenítőszerek és egyéb védekezéshez szükséges eszközök illegális kereskedelmét is.

Úgy tudjuk, hogy egy vállalkozás ellen védőmaszkok brutális túlárazása miatt indulhat vizsgálat, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pedig azt is bejelentette: egy cég csaknem tizenötezer forintos áron hirdetett koronavírus elleni autófertőtlenítést egy Vecsésen kihelyezett molinón és közösségi oldalon, ezért megtévesztés miatt fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indul a társaság ellen. A vállalkozó erről az Indexnek úgy nyilatkozott: „azt gondolta, hogy a 120 fokos gőz és az ózon mindenféle vírust és baktériumot elpusztít, akkor nem állhat ellen a koronavírus sem neki.”

Amikor egyébként a hatósági ellenőrök helyszíni ellenőrzést végeztek az említett autómosónál Vecsésen, a molinó már eltűnt. A szakemberek viszont a közösségi oldalon közzétett bejegyzést lementették, annak alapján pedig elindulhatott az fogyasztóvédelmi hatósági eljárás megtévesztés miatt. A hatályos szabályozás szerint az eljárás akár több százezer forintos bírság kiszabásával is zárulhat.

Mivel az ilyenfajta nyerészkedés nem egyedi eset, a tárca országos fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el a járványveszély miatt aggódó embereket kihasználó kereskedők, szolgáltatók kiszűrése, szankcionálása érdekében.

Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára közölte: a minisztérium fokozott figyelemmel kíséri a hasonló jelenségeket, indokolt esetben haladéktalan intézkedésekkel védi a magyar családokat, vásárlókat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.