Elkezdődött a Tudományok Fővárosa rendezvény

Planetáriumi bemutatóval, látványos fizikai kísérletekkel és ismeretterjesztő előadásokkal is várja a közönséget a negyedik Tudományok Fővárosa; a tudománynépszerűsítő fesztivált a járványhelyzet miatt online, élőben közvetítik a Svábhegyi Csillagvizsgálóból a rendezvény közösségi oldalán.

Forrás: MTI2020. 10. 17. 13:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnöke a rendezvény online megnyitóján a modern társadalom elemi érdekének nevezte a tudományos utánpótlás biztosítását. Ez csak úgy történhet meg, ha a tehetséges fiatalokat már iskolás korban ráébresztjük a tudományok fontosságára, szerepére – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a Tudományok Fővárosa ezt a cél tűzte ki maga elé.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a megnyitón kiemelte: a Tudományok Fővárosa célja az ismeretátadás, a kreatív tanulás, bemutatni a tudományok, és a tudományos munka szépségét. Beszélt a magyar gazdaságban zajló dimenzióváltásról is, azt mondta, már nem az egyszerű termelés áll a fókuszban, hanem a magas hozzáadatott értékű munkahelyek, a kutatás-fejlesztés. Magyarország ebben a világ élvonalába tartozik – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Bartók Marcell főszervező a megnyitón elmondta: a 21 században a tudományok feladata az emberi jólét előremozdítása és a bolygónk védelme. A kutató, a tudós ebben az értelemben korunk szuperhőse, akinek legélesebb fegyvere az elméje.

A Tudományok Fővárosa feladata megmutatni, hogy bárkiből lehet szuperhős – tette hozzá.

A rendezvény részletes programja a IDE kattintva érhető el.

Interaktív hangszerkiállítást rendeznek Budapesten

Hangforrás címmel interaktív zenei és hangszertörténeti fesztivált, kiállítást és konferenciát rendeznek a budapesti Benczúr Házban november 13. és 15. között.

A három napos interaktív hangszerkiállítás és konferencia hazai művészek, mesterek és szakemberek meghívásával valósul meg. A napközben látogatható programokon kívül minden este ingyenes koncerteken mutatják be a közönségnek, miként is szólhattak a régi korok zenéi – közölték a szervezők az MTI-vel.

A fesztivál előadója Dinyés Soma karmester, régizenész, Tóth Mónika hegedűművész, Szabó Balázs orgonaművész-és szakértő, Kállay Gábor furulyaművész, zeneszerző és Bárdi Szabolcs vonós hangszerkészítő.

A fesztivál fő célja, hogy a hangszereket vagy azok kópiáit testközelből mutassa be az érdeklődőknek, hiszen az elmúlt évtizedekben Magyarországon is egyre nagyobb figyelmet kapott az úgynevezett régizene, melynek feladata a barokkban komponált zenék historikus, korhű megszólaltatása.

Tovább...

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.