A kormány az ellenünk bojkottot indító Szocialista Internacionálénak levelet küld. „Azok az adatok, amelyek alapján a bojkotthatározatot hozták, valótlanságokon alapulnak. […] Az esetleg beálló nélkülözések legerősebben az ipari munkásságot és a városok népét fogják érni. A magyar kormány természetesen ma is mindent megtesz […] a rend biztosítására és minden magyar állampolgár teljes személyes szabadságának megvédésére. Ha ez teljesen nem sikerülne, úgy a kormány már eleve kénytelen a felelősséget ezért azokra hárítani, akik meggondolatlanul új kétségbeesésbe akarják kergetni a sok megpróbáltatást szenvedett magyarságot.”
A kormányfő ellenbojkottot jelent be: „A minisztertanács felhatalmazta a kereskedelmi minisztert, hogy a vasúti és hajózási vállalatoknál olyan intézkedéseket tegyen, hogy mindazon államokkal szemben, melyekben a szakszervezeti titkárok bojkotthatározatát végrehajtják, éljen a viszonosság elvével és az áruforgalmat szüntesse be.”
A Magyarország vezércikkében azt írja: „Az amszterdami puccs, mely Magyarországot a bojkott alá akarja venni, már az első napon is a teljes kudarc képét mutatja. Akik első pillanatra azt hitték, hogy az amszterdami puccs elzárja Magyarországot a világtól, örömmel láthatják, hogy ez a garázda és alávalóan igazságtalan nemzetközi merénylet nem sikerült. […] Az amszterdami nemzetközi szocialista gyülekezet korántsem olyan hatalom, aminek magát képzelte, s hogy a munkásvilág igazságosan érző, lelkiismeretes elemeire sem diktálhatta rá a maga prepotenciáljával a rabszolga-engedelmességet. A munkásvilág lelkiismerete is lázadozik az ellen a szörnyűség ellen, amivel az amszterdami gyülekezet oktalansága sújtaná elsősorban magát a munkásságot éspedig nem is annyira Magyarországon, mint azokban a szomszédos államokban, melyek rá vannak szorulva a Magyarországgal való árucsere fenntartására. […] Az ellenünk megkísérelt merénylet újabb figyelmeztetés arra, hogy a világ előtt dokumentálnunk kell a magyar nemzet életrevalóságát, európai hivatottságát, kultúrájának fejlettségét, erkölcsi rendjének világosságát és úgy belső, mint külső politikájának tiszta tartalmát.”
Az Ujságban is olvasható: „ A Pesti Izraelita Hitközség képviselő-testülete meg van győződve, hogy az egész magyar zsidóság érzelmeit tolmácsolja, midőn az egész világ előtt óvást emel a Fédération Syndicate Internationale-nak Magyarország belügyeibe való beavatkozása ellen, melyet jogosulatlannak, igazságtalannak és embertelennek tart. Visszautasítva ezt a beavatkozást, úgy a haza, mint az emberiség nevében ünnepélyesen tiltakozik a Magyarország ellen kimondott bojkott ellen.”
Az államvasutak kormánybiztosa úgy nyilatkozik a Magyarországnak: „A bojkott két-három nap alatt teljesen meg fog szűnni, mert sem a németek, sem a franciák, sem a svájciak nem vállaltak szolidaritást az osztrákokkal.”
Nagy a bojkott elutasítottsága Ausztriában is. „A posta, távíró és vasút nem szociáldemokrata érzelmű munkásai, főképp hivatalnokai körében igen nagy áramlat lépett fel a bojkottal szemben és azt hiszik, hogy osztrák területen és főképpen Bécsben azért sem tartható fenn hosszú ideig a bojkott […] A Neues Montagblatt, a keresztényszocialisták hétfői lapja közli: a forgalmi hivatalnokok többsége, a vasutasok és postások hallani sem akarnak arról az őrületről, amely tulajdonképpen nem egyéb, mint saját népünk ellen irányuló kiéheztetési blokád. […] Zerdik államtitkár a vasúti és postai alkalmazottak nem marxista szervezeteinek és szakszervezetének nála megjelent küldöttsége előtt határozottan kijelentette, hogy szó sem lehet arról, mintha a kormány fedezné vagy azonosítaná magát a bojkottal. Hivatalos kötelességének teljesítésében nem szabad megzavarni senkit.”
Pár nap múlva már az a hír: „Bécs sokat szenved!” Mint írják: „Ez volt annak az interpellációnak első mondata, amellyel az osztrák tartománygyűlésen a Magyarország ellen foganatosított bojkott eredményét összefoglalták. Most már Bécsben is kezdik belátni, hogy a bojkott visszafelé sült el, mert nemcsak élelmet, de szenet sem kap Bécs és az amszterdami internacionálé által megparancsolt bojkott következtében Bécsre megint azok a napok virradnak föl, amikor nélkülöznie kellett jóformán mindent. […] Bruckban már olyan nagy az elkeseredés, hogy a lakosság intelligensebb része egész nyíltan azzal agitál a bojkott ellen, hogy ne arról beszéljenek, hogy Nyugat-Magyarországot csatolják Ausztriához, hanem Bruckot kell Magyarországhoz csatolni, mert akkor legalább nem halunk éhen.”
Június 26-án Simonyi-Semadam Sándor lemond a kormányfői posztról a Házban: „Amikor a miniszterelnökséget vállaltam, kifejezetten kijelentettem, hogy a tiszántúli választások befejeztéig tartom meg azt. A választások befejeződvén, az én időm letelt.” Az Est így értékel: „Kétségtelenül jóhiszemű volt a távozó kormány feje és jóhiszeműsége, jóakarata végigkísérte egész tevékenységén, amely a konszolidáció biztosítására irányult.”
A kommün által levert ludovikás felkelés egyéves évfordulóján megemlékezést tartanak. A Népszava pedig idézi a tavasszal egy brit munkáspárti bizottság élén hazánkba látogató – és a kormány erőfeszítéseit méltató – Wedgwood ezredest, aki azt mondta 1919 nyarán a vörös terrorról, amikor szintén nálunk járt: „Nagyon csodálom, hogy egy 20 milliós ország miért tűri egy elenyésző kisebbség terrorizmusát.”
