Eltörölné a trianoni törvényt a Mi Hazánk Mozgalom

Toroczkai László szerint a magyar parlamentben ki fog derülni, kik azok, akik a magyar nemzetet szolgálják, kik azok, akik a magyar nemzet érdekeivel ellentétes, akár külföldi érdeket szolgálnak.

2020. 01. 16. 11:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1921. évi XXXIII. trianoni békeszerződésre vonatkozó törvény eltörlését kezdeményezi a Mi Hazánk mozgalom, amely a diktátum 100. évfordulóján hétpontos akciótervvel igyekszik emlékezni, és emlékeztetni – jelentette be Toroczkai László pártelnök és Fülöp Erik országgyűlési képviselő.

Toroczkai László közölte: a hétpontos akciótervvel pártja nem pusztán emlékezni vagy emlékeztetni szeretne a világtörténelem máig legigazságtalanabb döntésére, hanem minimum erkölcsi jóvátételt igyekszik kiharcolni a magyarságnak. – Szeretnénk azonban, ha ezen túl a békediktátum revíziójára, felülvizsgálatára is sor kerülne – közölte az elnök, aki elmondta: a hétpontos akcióterv első pontja arra a felismerésre alapul, hogy ma Magyarországon a trianoni békeszerződést mi magunk tartjuk életben, az 1921. évi XXXIII. törvény ugyanis egy ma is hatályos jogszabály Magyarországon.

– Ennek a mai napig hatályos jogszabálynak az értelmében például Sopron városa, és az 1922-es népszavazást követően a hazánkhoz visszakerült települések a mai napig Ausztria részei – hangsúlyozta Toroczkai, aki szerint már csak ezért is el kellene törölni ezt a törvényt.

Mint fogalmazott: az utóbbi években számos politikus és történész mondta ki, hogy a trianoni diktátumot erkölcsi és jogi értelemben a helyére kellene tenni. Amíg a jogszabály hatályban van, addig a magyar kormánynak, a magyar parlamentnek nemhogy jogi lehetősége nincs, hogy fellépjen a békeszerződéssel kapcsolatban, de erkölcsi, morális alapja sincs arra, hogy vitassa ennek igazságosságát.

– Mindezek miatt a Mi Hazánk történelmi kötelességének érzi, hogy kezdeményezze a törvény hatályon kívül helyezését – szögezte le a pártelnök.

Fülöp Erik, a párt parlamenti képviselője közölte: Trianonnak, és az azóta eltelt száz év minden fájdalmát, megalázottságát erkölcsi kötelesség tompítani, ezért a tavaszi ülésszakban előkészítik azt a törvénytervezet, mellyel az 1921. évi törvényt hatályon kívül helyeztetik. – Jogászaink ezen már dolgoznak, és amint ez elkészül, tájékoztatjuk a közvéleményt erről. Bízom abban, hogy ebben a kérdésben frakciótól, politikai állástól függetlenül minden képviselő támogatni fogja ennek a gyalázatos békediktátumnak a beiktatását elismerő 1921. évi XXXIII. törvény hatályon kívül helyezését – fogalmazott a politikus.

Toroczkai László szerint a magyar parlamentben ki fog derülni, kik azok, akik a magyar nemzetet szolgálják, kik azok, akik a magyar nemzet érdekeivel ellentétes, akár külföldi érdeket szolgálnak a magyar Országgyűlésben. – Aki nem szeretne hazaárulóvá válni a jövő nemzedékeivel szemben, annak meg kell szavazni ezt a javaslatot – hangsúlyozta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.