Exportálni is fog az újjáépülő magyar hadiipar

A magyar hadiipar újraépítéséről és a Magyar Honvédség újrafegyverzéséről beszélt Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a SpiritFM-en. Elhangzott: komoly exportbevételeket vár a kormány az új fegyvergyáraktól, illetve jövőre egy új kutatási és fejlesztési központ fogja össze a terület szakembereink tevékenységét.

Magyar Nemzet
2020. 10. 15. 18:44
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A NATO elvárja Magyarországtól a légtérvédelmi rendszer fejlesztését. A jövőt illetően át kell gondolni a radarrendszereket, illetve vannak még a tüzérképességben lévő fejlesztésekről is elképzelések. Annyit lehet tudni egyelőre, hogy év végéig még két-három ügyben állunk majd a nyilvánosság elé – fogalmazott a SpiritFM-nek adott interjúban Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.

AMRAAM-ER rakéta indítása.
Fotó: PRNewsFoto/Raytheon Company

Maróth a műsorban részletesen beszélt a vegyesvállalati formában megvalósuló hadiipari fejlesztésekről. Legutóbb október 13-án, kedden jelentették be, hogy a svéd gyökerű, de Németországban működő Dynamit Nobel Defence (DND) különböző, harcjárművek védettségét növelő reaktív páncélzatokat (ERA) és vállról indítható páncéltörő fegyvereket (RGW) gyártó vegyesvállalatát indítja el Kiskunfélegyházán.

Négyféle vállról indítható páncéltörő fegyver szerepel a német cég kínálatában
Fotó: Dn-defence.com

– Valójában egy nemzetközi közösség Magyarországot találta alkalmasnak arra, hogy idehozza a gyártását és a fejlesztését – jelentette ki a kormánybiztos a szerződés aláírása kapcsán.

Kiskunfélegyházán 2017-ben kezdték el felépíteni az Arzenál kézifegyvereket előállító gyárát állami beruházásban, szinte teljesen a nulláról. A finanszírozással kapcsolatban a kormánybiztos úgy fogalmazott: nem négy-öt évre tervezik ezekkel a cégekkel a magyarországi együttműködést, hanem minimum harminc-negyven évre, és az itt készülő termékeket exportálni is fogják. – Ezért az állam pénze jó helyen van, hogy ha befektetjük ezekbe a közös vállalkozásokba – hangsúlyozta a kormánybiztos.

Maróth Gáspár beszélt a honvédség új, a német Rheinmetall által kifejlesztett gyalogsági harcjárművéről is, amelynek hazai gyártásából komoly bevétele származhat Magyarországnak.

– A zalaegerszegi gyárnak, ahol a Lynx, azaz Hiúz harcjárműveket gyártják, a bevétele a kalkulációk szerint több milliárd euró lesz, és ebből a magyar program több mint kétmilliárd euró, ami megrendelésként bemegy a gyárba – fogalmazott a szakpolitikus.

Maróth Gáspár, Armin Papperger és Palkovics László a Rheinmetall Lynx harcjármű előtt
Fotó: Kormánybiztosi Titkárság

Az amerikai Raytheon által gyártott AMRAAM-rakéták vásárlásával kapcsolatban a kormánybiztos megerősítette: a szerződést aláírták, a megállapodás szerint kétféle rakéta kerül a honvédséghez, köztük a legmodernebb változat.

– Az elsők között vesszük a világban az úgynevezett ER típusú rakétákat. Ezek a legújabb rakétái az amerikai cégnek, és ennek a rakétacsaládnak – fogalmazott Maróth Gáspár.

Megjegyezte: nem pusztán rakétát vásárolnak, hanem rakétarendszereket, rengeteg kiegészítő eszközzel, aminek az árcédulája nagyságrendileg közelíteni fog az egymilliárd dollárhoz.

A kormánybiztos arról is beszélt az adásban, hogy 2023–2026 között érkeznek majd Magyarországra a legújabb Leopárd 2a7+HU harckocsik, szám szerint 44 darab. Addig Magyarország 12 darab korábbi A4-es tankot lízingel, amely a kiképzést segíti elő.

– Amint leszállítják az A7-es flottát 2023–2026 között, ez a 12 harckocsi átkerül a honvédség tulajdonába – erősítette meg a kormánybiztos.

Fotó: Mirkó István

A kormánybiztos elmondta, hogy eddig nagyon hiányzott a hazai kutatás-fejlesztési portfólióból a hadiipari kutatás-fejlesztés, ezért a mostani beruházásokkal párhuzamosan komoly K+F programok is elindulnak. A hadiipari K+F egyik pillére a honvédség haditechnikai intézete, illetve a kormány jövőre egy civil, védelmi ipari kutatási központ felállítását tervezi, amely összefogja azokat a fiatalokat, akik valamilyen területen tehetségesek, és elképzeléseiket bekapcsolhatják a hadiiparba.

A Magyar Honvédség újrafelfegyverzését és a NATO vállalások teljesítését érő baloldali kritikák kapcsán a kormánybiztos úgy fogalmazott: arra készülünk, hogy akármi történik, ezt az országot meg tudjuk védeni. Ugyanakkor azt is kihangsúlyozta, hogy ezt nem egymagunkban tesszük, hanem szövetségi rendszereken, a NATO-n és az Európai Unión belül.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.