Durva leszámolás miatt szálltak ki a rendőrök egy helyszínre a Ferencvárosban késő délután. A hatóságnak azért kellett nagy erőkkel kivonulnia, mert késsel halálra szúrtak egy férfit a IX. kerületben. Sajtóhírek szerint a meggyilkolt férfinál egy gáz-riasztó fegyver volt, amelyet halála előtt el is sütött, egyszer lőtt vele. A rendőrök a gyilkosság után egy embert elfogtak.
Fegyver volt nála, halálra szúrták
Késsel gyilkoltak meg egy férfit a IX. kerületben, az áldozatnál egy gáz-riasztó fegyver volt.

Mivel a bűncselekmény kevesebb, mint egy órája történt, a gyanúsítottat még nem volt idő kihallgatni, ezért a rendőrség nem szolgált további információkkal az ügyről. Az Origó.hu értesülései szerint az elfogott férfi lehet a gyilkos. Lapunk úgy tudja, a gyilkosság a Telepy és a Haller utca sarkán történt, az áldozat pedig mindössze 19 éves.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.

Kocsis Máté: A tiszások megfutamodnak a viták elől
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.

Újabb magyar egyetem érkezése várható a világ legjobbjai között
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.

Bős-Nagymaros: Véget érhet a szlovák–magyar vita, közel a megállapodás
Nem lesz erőmű Nagymaroson, mégis jön két megyére elég zöldáram.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk