Három évre súlyosították a sikkasztó parlamenti raktáros börtönbüntetését

Jogerősen három év szabadságvesztésre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla a Parlament és a Képviselői Irodaház épületéből számítástechnikai eszközöket eltulajdonító raktáros büntetését a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezése alapján – közölte a fővárosi fellebbviteli főügyészhelyettes.

Forrás: MTI2020. 07. 23. 9:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dávid Lajos közleményében emlékeztetett arra, hogy a sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt elítélt – első fokon tavaly szeptemberben két év szabadságvesztéssel sújtott – nő 2015 októbere és 2016 márciusa között mintegy 14 millió forint értékben tulajdonított el számítástechnikai eszközöket. A számítógépeket, monitorokat esetenként az akkor országgyűlési őrként dolgozó élettársa segített kivinni a Parlament épületéből.

Az eszközöket a raktáros részben egy orgazdaként elmarasztalt testvérpárnak, részben ismeretleneknek adta el, a hiány leplezésére pedig meghamisította az eszközigényléssel kapcsolatos okiratokat.

A nyomozás során az eltulajdonított tárgyak végső vevőinek jelentős részét sikerült azonosítani, így az okozott kár fele megtérült a számítástechnikai eszközök lefoglalásával.

A sikkasztásban segítséget nyújtó volt országgyűlési őrt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre, pénzbüntetésre és lefokozásra, az egyik orgazdát ugyancsak felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, míg testvérét pénzbüntetésre ítélték. A bíróság a bűncselekmény során szerzett vagyont a raktáros és élettársa esetén az Országgyűlés Hivatalának megítélt kártérítéssel, az orgazdákkal szemben pedig vagyonelkobzással elvonta – olvasható a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.