Egymást érik a korrupciós botrányok Ukrajnában
A korrupciós botrány az egyik elkövető vallomása után pattant ki.
A korrupciós botrány az egyik elkövető vallomása után pattant ki.
Valótlan tartalmú támogatási szerződésre vett ki pénzt a kasszából.
A rendőrség továbbra is nyomoz.
A távozó amerikai elnök fiának ügyei Joe Biden távozása után is hullámokat vethetnek.
Nagy értékű autókat béreltek, majd azokat lízingszerződéssel, jogtalanul adták tovább.
Felmentették a Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium volt főigazgatóját.
A gyanúsított nő helyhatóságok számláiról négy éven át többször is a saját bankszámlájára utalt összegeket.
Bűntársával együtt bíróság előtt kell felelnie.
Mindössze kétezer forintot adott vissza.
A cég 2018 júliusa és 2019 áprilisa között kilencvenmillió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a magyar állam költségvetésének.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az egyik legnagyobb Porsche-klub hetvenedik születésnapjára kap limitált szériát.
A Donald Trump elnök ellen elkövetett butleri merénylet első évfordulójára terjesztette be a határozat tervét két republikánus képviselő.
Rengeteg fiatal esik áldozatul, a közösségi média tovább ront a helyzeten.
A háromszoros bajnok csatár egy arab bajnokságban folytathatja pályafutását.
A nemrég rabosított Zelcsényi Miklós készíti elő Magyar Péterék nagykanizsai kongresszusát – erről maga közölt egy fotót.
A szervezet az Amerika-ellenes ideológia népszerűsége ellenére lassan cselekvőképtelen.
Kalifornia megkísérelheti az Egyesült Államoktól való elszakadást.
A nemrég rabosított Zelcsényi Miklós készíti elő Magyar Péterék nagykanizsai kongresszusát – erről maga közölt egy fotót.
Kalifornia megkísérelheti az Egyesült Államoktól való elszakadást.
Stieber Zoltán tudja, mindenkinek egy gól jut róla az eszébe, de a pályafutása ennél többről szólt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.