Hétvégén megkezdődnek a közétkeztetési szakácsverseny elődöntői

A hétvégén megkezdődnek a közétkeztetési szakácsverseny elődöntői, a téma ezúttal „a nyári ételek” – tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.

Forrás: MTI2019. 10. 11. 7:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A versenyzőknek a témához illő 3 fogásos felnőtt ebédet kell nettó 550 forintos keretből kigazdálkodniuk, és 3 óra alatt elkészíteniük. Az ételek kötelező eleme a hazai friss alapanyagokból készült lecsó és a méz.

Az immár hetedik alkalommal kiírt verseny szervezői – a Nébih mellett – a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) valamint a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ). A felkészülésben neves szakmai mentorok működnek közre.

A júniusi selejtező után bejutott 39 csapat Budaörsön, a Metro Gasztroakadémia látványkonyhájában mutathatja be menüjét. A döntőbe – amely február 6-án, a Sirha Vendéglátó- és Élelmiszeripari Szakkiállításon lesz – a 12 legjobb teljesítményt nyújtó csapat juthat majd be. Az eredményhirdetés az utolsó versenynapon, november 10-én lesz.

Az előző versenyek döntős receptjei, illetve a versennyel kapcsolatos további információk megtalálhatóak a https://portal.nebih.gov.hu/hu/kozetkeztetesi-szakacsverseny oldalon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.