Idén százezerrel több diplomásból válogathatnak a munkaerőpiacon

Már több mint százezer beragadt diplomát állítottak ki az egyetemek és főiskolák a nyelvvizsga elengedésének köszönhetően, 81 ezret pedig át is vettek az érintettek – közölte a Magyar Nemzettel az innovációs tárca. Lapunk információi szerint főként bölcsész- és gazdasági oklevelekhez juthatnak hozzá kedvezményesen a fiatalok.

Csókás Adrienn
2020. 08. 04. 7:00
null
A nagy egyetemeken néhány hét alatt hozzájutnak okleveleikhez a hallgatók Fotó: MTI/Oláh Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Futószalagon állítják ki a felsőoktatási intézmények ezekben a hetekben a diplomákat, a frissen végzettek mellett most mindazok hozzájuthatnak oklevelükhöz, akiknek a bizonyítvány feltételéül szabott nyelvvizsgát nem sikerült megszerezniük. Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt elrendelt gazdaságvédelmi akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat. Függetlenül attól, hogy hány év telt el a tanulmányok óta, hány nyelvvizsga hiányzik vagy milyen szakra járt az illető.

A jövő nyertesei

A kedvezményes lehetőség nem csak a pályakezdőket segíti: rengetegen élnek vele azok közül is, akik már biztos munkahellyel rendelkeznek, hiszen a diploma megléte jövedelemkategóriát, besorolást, végső soron a fiatalok egzisztenciáját érinti. Július elejéig több mint 51 ezren jelentkeztek a bizonyítványokért, tegnap pedig azt közölte lapunkkal az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), hogy a kormánydöntésnek köszönhetően mostanáig 101 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények, 81 ezret pedig már át is vettek az érintettek. – Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, és ennek a célnak az elérésében a koronavírus-járvány sem jelenthet akadályt – hangsúlyozta közleményében Schanda Tamás. Az ITM miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: azok a fiatalok, akik a záróvizsgát már letették, rendelkeznek a megfelelő szakmai ismeretekkel, így hatékonyan részt tudnak venni a gazdaság további erősítésében, ami egyúttal az ő karrierjük építését is segítheti.

A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára, a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alap-, a mester- és az osztatlan képzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül. A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek egyszerre több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez.

Évtizedes probléma volt

A diploma átvételét nem kötötték semmilyen feltételhez, csupán jelentkezni kell az adott egyetemen, főiskolán. A személyes adatok előzetes és pontos egyeztetése viszont fontos, mert – különösen a régebben záróvizsgázottaknál – változhatott időközben a volt hallgató és az egyetem neve, címe is. Személyes átvétel mellett postai úton, hivatalos iratként is kiküldhetők a bizonyítványok. A folyamat nem mindenhol megy egyforma gyorsan, úgy tudjuk, a nagy egyetemeken (pl. ELTE, Szeged) néhány hét alatt hozzájutnak diplomájukhoz a volt diákok, míg máshol akár három hónapot is várniuk kell a fiataloknak az intézmény leterheltsége miatt.

A hiányos nyelvtudás miatt beragadó diplomák kiadásával évtizedes problémát old meg a kormány, főleg a vidéki, kisebb intézményekben tornyosultak kiugró mennyiségben a gazdátlan oklevelek. A pályakövetési statisztikák szerint az elmúlt néhány évben volt olyan diplomaosztó, amikor a gazdasági oklevelek több mint 45 százalékát nem vették át a Kodolányi János Egyetemen, a műszaki diplomák 39 százaléka beragadt az Edutus Egyetemen, a bölcsészképzésben pedig az oklevelek egyharmada maradt gazdátlan az Eötvös József Főiskolán és a Gál Ferenc Főiskolán. A Nyíregyházi Egyetem az agrárdiplomák mintegy negyven százalékát tartotta vissza. Ezzel szemben a Műegyetemen, a Corvinuson, az ELTE-n vagy az Állatorvostudományi Egyetemen szinte egyáltalán nincs gond a végzősök nyelvtudásával, a beragadó diplomák aránya itt jóval öt százalék alatti, sőt némely szakon még az egy százalékot sem éri el.

Országosan a felvételizők durván fele rendelkezik középfokú nyelvvizsgával már a jelentkezéskor, de az érintettek egy része az egyetemi évek alatt sem pótolja ezt a hiányosságot. Mint emlékezetes, ettől az évtől a kormány szerette volna a felvételi követelményévé tenni a középfokú nyelvtudást, de az ötlet annyi kritikát kapott, hogy az utolsó pillanatban inkább elvetették.

A nagy egyetemeken néhány hét alatt hozzájutnak okleveleikhez a hallgatók
Fotó: MTI/Oláh Tibor

Enyhülhet a tanárhiány

Az ITM korábbi tájékoztatása szerint a könnyítés a Semmelweis Egyetemen összesen 1336 hallgatót érint, a Pécsi Tudományegyetemen körülbelül 6300 oklevél vár gazdára, a Debreceni Egyetemen pedig összesen 11 ezren örülhetnek.

Az Oktatási Hivatal pályakövetési adatai alapján főként a bölcsész- és gazdaságtudományi területen jelentkezik a nyelvvizsgák problémája, ez persze abból is fakad, hogy ezeken a területeken tanul a legtöbb diák. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkártól egyébként úgy tudjuk, a beragadt diplomák között közel tízezer pedagógusdiploma van, a mostani engedmény így a tanárhiány enyhítését, a pedagógus-utánpótlás biztosítását is szolgálja.

Magyarországon évente átlagosan 120 ezer nyelvvizsgát tesznek le, a próbálkozások mintegy kétharmada jár sikerrel. Annak érdekében, hogy minél több fiatal beszéljen idegen nyelveket, a kormány 2018 óta visszatéríti a sikeres első nyelvvizsga – átlagosan harmincezer forintos – díját minden 35 éven aluli fiatalnak. Ezzel a lehetőséggel információink szerint az elmúlt két évben már közel hetvenezren éltek, több mint kétmilliárd forint értékben. E célra a jövő évi költségvetésben is ugyanennyi pénzt irányoztak elő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.