Illés Boglárka: Több mint 10 ezer tagja van a Fidelitasnak

Ezzel a tagsággal a szervezet nem csak Magyarországon, de Közép-Európában is a legerősebbnek számít – mondta az elnök.

Forrás: MTI2019. 12. 02. 19:43
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 10 ezer tagja van a Fidelitasnak – mondta Illés Boglárka, a szervezet frissen megválasztott elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Az elnök elmondta, ezzel a tagsággal a szervezet nem csak Magyarországon, de Közép-Európában is a legerősebbnek számít.

A különböző kampányokban több mint 3500 aktivistával tudtak részt venni, és az elmúlt időszakban mintegy 3000 fővel gyarapodott a létszámuk – ismertette.

„Elsődleges célomnak tekintem azt, hogy a nemzeti oldal legyen és maradjon a fiatalok körében a legnépszerűbb politikai erő, éppen ezért fontos, hogy azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány hoz a fiatalok irányába, megfelelően el is tudjuk mondani, a fiatalok nyelvén tudjunk beszélni” – fogalmazott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.