– Ma sokan inkább a kompetenciaalapú oktatást erőltetik a lexikális tudással szemben. Önök viszont a tények fontosságára hívják föl a figyelmet. Mi a véleménye a kompetenciaalapú oktatásról? Tényleg el lehet hagyni a magolást?
– Én, aki lusta gyerek voltam, biztosan örültem volna, ha kompetenciaalapú oktatást kapok, abban viszont már nem vagyok biztos, hogy tanultam volna-e belőle bármit is. Bizonyára mással foglalkoztam volna. Meg kell tanulnunk bizonyos alapvető dolgokat, hogy utána azokra alapozva érvelni tudjunk. Máskülönben nevetséges lesz, hogy anélkül fejtjük ki véleményünket, hogy az alapvető tényekkel tisztában lennénk. Ez veszélyes lenne, de többségünk idővel mégis így tesz. Amikor társaságban beszélünk bizonyos kérdésekről, ritkán ellenőrizzük előtte a pontos adatokat. Megelégszünk azzal, hogy valahol hallottunk valamit. Magam is gyakran esem ebbe a hibába, és később rájövök, hogy tévedéseket hangoztattam.
– Ki és mi alapján válassza ki, hogy mik a releváns adatok?
– Az iskolákban meg kell tanítanunk a gyerekeket, hogy értelmezni tudják az adatokat. Ma már az ENSZ és más globális szervezetek a világunkra vonatkozó legfontosabb tényeket nyilvánosságra hozzák. Ezek nem ellentmondásos adatok. Az iskoláknak a túlzottan összetett és érzékeny témákkal kevésbé kellene foglalkozniuk, mert az azokról való tudásunk módosulhat, ahogy egyre jobban megértjük a világot. Az, hogy hol és mennyi ember él a Földön, például nem egy vitatott kérdés. Az ilyen alapvető, globális társadalmi, gazdasági adatokkal és trendekkel mindenkinek tisztában kellene lennie. Az is fontos, hogy a diákok objektíven tudjanak foglalkozni a tényekkel, és megtanulják felismerni, amikor a maguk elgondolása szerint, szubjektíven átértelmeznének valamit.
– Felméréseikből kiderül, az újságírók sokszor az átlagembereknél is tájékozatlanabbak. Mekkora szerepe van a médiának a tévhitek terjedésében?
– A média többnyire igyekszik pontos információkat adni, de nem lehet mindent ellenőrizni és közben gyorsnak is lenni a hírversenyben. Örülnék, ha létrejönne egyfajta központi adatbázis, ahol az újságírók gyorsan utánanézhetnének az események kontextusának, amiről írniuk kell. Ha történik egy súlyos földrengés, az áldozatokról való tudósítás mellett meg lehetne említeni, hogy a természeti katasztrófák okozta halálozások száma világszerte szerencsére jelentősen csökken, annak ellenére, hogy egyre többen vagyunk. Rengeteget segítene, ha a média többször kitérne rá, hogy a globális trendek valójában inkább pozitívak, hogy az emberekben ne torz kép éljen.
– Vegyük példaként Paul Ehrlich híres elméletét a hatvanas évekből a túlnépesedés miatti éhezésekről és katasztrófákról, ami szamárságnak bizonyult. Egy ilyen kérdésben miként élhet még ma is a köztudatban ez a tévhit?
– Lassan lehet változást elérni, és kialakítani, hogy az emberek adatfogyasztóvá váljanak. Ki kell fejlesztenünk magunkban a megfelelő alázatosságot, és időről időre ellenőriznünk kell, hogy amire hivatkoznánk, helytálló-e. Akkoriban ez a hipotézis volt az uralkodó, és az emberek elhitték, hogy majd beigazolódik. Ázsia ma egyre inkább fejlődik, ellentétben az annak idején leírtakkal. A rendelkezésünkre álló adatok folyamatosan frissülnek, amit követnünk kell. Úgy gondolom, a ma tanító tanárok jelentős része annak idején hallott erről az elméletről, és azóta is hivatkozik rá. Mindnyájunknak – de nekik, akik oktatással foglalkoznak, különösen – életünk végéig tanulnunk kell. A világ azután is változik, hogy lediplomázunk az egyetemen. A történelemben most először válhatnánk igazán tájékozottá, és katasztrofális lenne, ha nem élnénk ezzel a lehetőséggel.
A svéd szerző arra figyelmeztet, hogy csak lassan lehet változást elérni
Fotó: Bach Máté
– A sok kevéssé ismert pozitív trend közül, amelyekről írnak, melyiket tartja a legfontosabbnak?
– A gyermekek túlélési arányára vonatkozó adat egészen fantasztikus. Korábban milliószámra haltak meg gyerekek könnyen gyógyítható betegségekben világszerte. Ma a védőoltások elterjedése és a modern orvostudomány, valamint a jobb életkörülmények révén sokkal többen élik meg a felnőttkort.
– Egyre terjed, hogy bizonyos kutatások eredményeit ne lehessen publikálni, mert azok sérthetik egyesek érzékenységét. Mit gondol erről?
– Ez veszélyes tendencia, ami ellen csak úgy küzdhetünk, ha minél semlegesebb platformokat hozunk létre. A kutatást nem szabad a jogvédelemre alapozni. El kell különíteni a kettőt, mert ma nem tudhatjuk, hogy honnan jönnek majd a legfontosabb eredmények. Ha a lehetőségek körét leszűkítjük egy érdekvédelmi gondolkodásmód mentén, csak bizonyos eredményeket ismerhetünk meg. Azon kell dolgoznunk, hogy átláthatóvá és hozzáférhetővé tegyük az információkat, hogy a társadalmi viták tényeken alapuljanak és az állítások ellenőrizhetőek legyenek. Lehet, hogy naivnak tűnök, de nem tudom elképzelni, hogy enélkül jó irányba haladjunk.
– Ma az éghajlatváltozás kérdése van középpontban. Mik a tények ezzel kapcsolatban?
– Az éghajlatváltozás kérdése azért nehéz, mert rendkívüli tudományos hátteret kíván a megítélése, ugyanakkor mindenki nagyon magáénak érzi. Aggódni a bolygó jövőjéért és érteni az éghajlati folyamatokat nagyon más kategória. A csapatunk most igyekszik végignézni az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület legújabb jelentését, és kiemelni belőle az összes valódi tényállítást, rangsorolva őket az alapján, mekkora valódi tudományos konszenzus áll mögöttük. Meteorológusokkal dolgozunk együtt, és igyekszünk megérteni az éghajlati folyamatokat, mert a médiában megjelenő cikkek alapján ez nem lehetséges.
– Könyvük fő tanulsága, hogy általánosságban jobban alakulnak a dolgok, mint hinnénk. Igaz lehet ez az éghajlatváltozásra is?
– Nem igazán tudom, mit gondoljak erről, mert nem vagyok a téma avatott szakértője. Az adatok részben arra utalnak, hogy túlhangsúlyozzuk a dolgot, más tények viszont még rosszabbak is lehetnek, mint azt az emberek gondolják.
– Vegyük a szén-dioxid-kibocsátást. Mennyire aggasztó ez, és mennyiben járul hozzá a légkör felmelegedéséhez?
– Az őszinte válaszom az, hogy nem tudom. Számomra kérdés, hogy képesek vagyunk-e megoldást találni annak a kezelésére, ha még többen leszünk, és tovább melegszik a bolygónk. A Föld légköre olyan hatalmas, hogy nehéz elképzelni valamilyen tudományos megoldást erre a kérdésre. Egy-két fokos melegedés kezelhetőnek tűnik, de azt nem tudjuk, mit tehetnénk, ha ennél jobban melegszik a légkör. Érzelmileg egyértelműnek tűnik, hogy nem szabad rombolnunk a bolygónkat, de tenni ez ellen nem egyszerű. Ehhez valódi diplomáciai együttműködésre van szükség. Másképpen Greta Thunberghez hasonló személyek tűnnek föl, akik megfelelően felhívják a problémára a figyelmet, de nem segítenek az együttműködés kialakításában. Attól félek, nem vagyunk elég óvatosak, mert nagyon hevesen érzünk olyasmivel kapcsolatban, amiről valójában keveset tudunk.
