Karácsony a Lánchídra nem költ, a Városházára igen

Miközben a Lánchíd tragikus állapotba került, Karácsony Gergely hivatala, a Városháza egymilliárd forintból újulhat meg – ez derül ki a főváros hivatalos honlapjára feltöltött főpolgármesteri rendeletből. A veszélyhelyzet megszűnésével Karácsony rendkívüli hatalmának is vége, a baloldali főpolgármester azonban kihasználva a különleges jogrend utolsó napját, tízmilliárd forint sorsáról döntött egy személyben.

Forrás: origo.hu2020. 06. 19. 13:54
null
Fotó: Origo/Csudai Sándor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Karácsony-féle költségvetés-módosításban több érdekes tétel is szerepel, ezek közül talán a legizgalmasabb, hogy a folyamatosan pénzhiányra panaszkodó főpolgármester egymilliárd forintot különített el hivatalának felújítására – tudta meg az Origó.

A Városháza rekonstrukciója egyébként külön sorban, négy tételben szerepel a költségvetésben. Összesen tehát egymilliárd forintjába fog kerülnie a budapestieknek, hogy a főpolgármester és hivatalnokserege jó munkakörülmények között dolgozhasson. A többi tétel is megmutatja, mi a fontos a főváros új vezetésének: több mint háromszázmillió forint megy a „B+R és kerékpártároló programra”, továbbá négyszázötvenmillió forint lett elkülönítve a „klímavédelmi és zöldterület-fejlesztési feladatokkal” kapcsolatos beruházásokra.

Fotó: Origo/Csudai Sándor

Mint ismert, mindeközben borzasztó állapotba került a főváros egyik legforgalmasabb hídja, a Lánchíd, ami miatt komoly bírálatok érték Karácsony Gergelyt. Ennek ellenére a budapesti vezetés még nem lépett az ügyben, a híd felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárást máig nem írták ki. Pedig több szakértői vélemény is kimondta, hogy a Lánchíd állapota valamennyi szerkezeti elemére kiterjedően folyamatosan romlik, a tapasztalt, súlyos problémák kezelése már lehetetlen. Az Msc–Főmterv konzorcium jelentésében azt írta, elképzelhető, hogy le kell zárni a gyalogosok elől az átkelőt. A hídra egyébként január eleje óta nem hajthatnak fel az öt tonnánál nehezebb járművek, így például a turistabuszok és a teherautók. A híd felújításáig ez így is marad, kizárólag a BKK-buszok jelentenek kivételt.

A budapesti Fidesz többször is cselekvésre szólította fel a főpolgármestert, mind ez idáig sikertelenül. Pedig a főváros késlekedése milliárdokkal drágítja a Lánchíd felújítását. „A felújítás nem tűr halasztást, a késlekedés drasztikusan növeli a költségeket” – nyilatkozta Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár.

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.