Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak a ferihegyi repülőtéren

Forrás: MTI2019. 11. 13. 23:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren szerdára virradó éjjel, egy súlyos repülőgép-szerencsétlenséget szimulálva – közölte a Budapest Airport az MTI-vel.

A füsttel, tűzzel és egy használaton kívüli repülőgéppel tartott gyakorlatban a hatósági, repülőtéri és mentő szervezetek csaknem 200 munkatársa, továbbá mintegy 50 önkéntes vett részt.

A feltételezett helyzet szerint egy leszálló gép összeütközött egy másik géppel, amelyik keresztezte a pályáját. Az egyik gépnek a farokrésze sérült meg, a másik pedig lesodródott a betoncsíkról és súlyosan összeroncsolódva állt meg. Utóbbi esetében tűz ütött ki, az volt a gyakorlat, hogy sértetlen és sérült utasokat kellett kimenekíteni, a szimuláció szerinti holttesteket kellett kiemelni a repülőgépből.

A gyakorlat célja, hogy repülőgép-szerencsétlenség esetén minden érintett hatóság és szervezet rutinszerűen és összehangoltan működjön együtt, továbbá javítsák a kommunikációt egymás között és a tömegtájékoztatásban egyaránt.

A Budapest Airport a nemzetközi előírásoknak megfelelően kétévente tart hasonló, teljes körű gyakorlatot, amelynek előkészítése több hónapot vesz igénybe – áll a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.