Keménymag: Botrány esetén a baloldal csak szánalmas vádaskodásra képes

Elfoglalta a stúdiót „Mr. Negyven százalék”, „Mr. Kétharmad” és „Mr. Nulla százalék”, akik természetesen egyáltalán nem ismerik egymást. Pedig, hosszú ideje egy stúdióban ülnek, a műsor előtt szinte együtt érkeznek, de nem ismerték fel a másikat a Keménymag felvételén. Úgy látszik, a kispesti példa ragadós, hiszen a felvételek ellenére sem akarnak tudomást venni a kispesti politikusok a korrupciós botrányról. A megmutatott fotók ellenére az érintettek csak össze-vissza beszélnek. Ha már botrány, a közéleti B-közép csapata szóba hozta Borkai Zsolt győri polgármester ügyét is, ami – mint arra Jeszenszky Zsolt, Apáti Bence és Dezse Balázs rámutatott – egy fontos dologra ismét rávilágított, hogy a baloldali és a jobboldali botránykezelés között micsoda különbségek vannak.

Forrás: MTI2019. 10. 09. 13:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több órányi hangfelvétel jutott az Informátor birtokába a kispesti szocialisták piszkos üzelmeiről. A rejtett felvételekből egyértelműen kirajzolódik, hogyan is működik a Gajda Péter polgármester vezette kispesti szervezet. Az érintettek, a DK, sőt az ellenzéki főpolgármester-jelölt, Karácsony Gerely mind sem ismerte el, hogy a botrányos felvételeken Lackner Csaba látható. A videóban a kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő arról beszél, hogy kerületi képviselőként hogyan loptak több tíz milliós összeget a közvagyonból.

Velkovics Vilmos műsorvezető kérdésére, hogy minek lehet tulajdonítani a kollektív memóriazavart, Dezse Balázs, a PestiSrácok.hu újságírója elmondta, nyilván annyira biztosak voltak benne, hogy a felvételek soha nem látnak napvilágot, hogy egyszerűen nem is készültek fel arra, hogy egy ilyen helyzetben miként kell reagálni bármi „kamut”.

Apáti Bence az ellenzéki sajtóorgánumok az üggyel kapcsolatos hozzáállására hívta fel a figyelmet, hiszen – közlése szerint – hatalmas botrány az, ami történt, nem lehet arra hivatkozni, hogy vágottak a felvételek, ahogy arra sem, hogy a megszólalók ne hivatkoznának több alkalommal is Gajda Péter kispesti polgármesterre.

A balliberális sajtó úgy csinál, mintha itt az égegyadta világon semmi sem történne – tette hozzá a Magyar Nemzet főmunkatársa.

Velkovics Vilmos felvette, úgy tűnik, hogy a „sziklaszilárd szövetségben” induló ellenzéki körökből szivárgott ki a felvétel, ahogy a Karácsony-hanganyag is. Megjegyezte, friss hír, hogy kilépett a Jobbik négy egyéni választókerületi képviselőjelöltje az ellenzéki összefogásból Győrben. A párt győri alapszervezetének elnöke pedig úgy tudja, hogy a Borkai Zsoltról készült lejártó videók mögött a DK, sőt egy lapinformáció szerint maga Czeglédy Csaba áll.

Dezse Balázs a győri polgármester körül kirobbant botrány kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy itt legalább nem a mismásolást, a magyarázkodást, az egymásra mutogatást látni, hanem Borkai legalább elismerte, hogy hibázott.

Nyilvánvaló, hogy nem kell mellébeszélnünk, nem tartjuk helyesnek azt, amit Borkai Zsolt tett, ennek nyilván van következménye is, mert a jobboldalon van következmény. A jobboldali közösség elhatárolódik, akkor, ha valaki olyat csinál, ami nem összeegyeztethető az értékekkel. (…) Ha valaki botlik egyet azt a másik oldal az egész közösségre megpróbálja kivetíteni, hogy „most hol vannak azok az értékek” – erről már Jeszenszky Zsolt beszélt.

A politikai hobbista úgy fogalmazott, a balliberális oldalon mindegy, hogy ki kokózik, vagy ki k_rvázik, mert azon az oldalon nincsenek olyan értékek, amelyekkel ezek szembe mennének. Jeszenszky hozzátette: Borkai az egyetlen és lehetséges utat járta, kiállt és elnézést kért, onnantól pedig majd a választók eldöntik, hogy mi legyen vele.

Borkai Zsolt esete morálisan elítélendő, ugyanakkor a kispesti videók arról szólnak, hogy miként lopják el a közpénzt, így a két botrány nincs egy súlycsoportban – ez leszögezhető Jeszenszky, Apáti és Dezse szerint is.

A teljes beszélgetést IDE kattintva tekinthetik meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.