A gyorshajtásra vonatkozó objektív felelősség rendszerét a trükközések elkerülése érdekében vezették be. Ugyanez az oka annak is, hogy az országban csak két rendőrkapitányságon, a szombathelyin és a vásárosnaményin működik a nyugati és a keleti országrészt lefedő, a sebességtúllépés miatti bírságok kiszabásában egyedi és kizárólagos jogkörrel rendelkező közigazgatási hatósági szolgálat. Az objektív felelősség elve szerint a hatóság nem vizsgálja, hogy a telepített vagy a rendőrség mobil sebességmérő eszközeivel megállapított szabálysértést ki követte el, ki vezette az autót az adott helyen és időpontban. Korábban ugyanis rengetegen trükköztek azzal, hogy külföldi barátot neveztek meg sofőrként, akinek akkor éppen kölcsönadták az autót, vagy családtagot, aki esetében pedig a hozzátartozókra érvényes jogszabály szerint a jármű tulajdonosa megtagadhatta az adatszolgáltatást. A gyorshajtás miatt indított eljárást így sok esetben kénytelen volt megszüntetni a hatóság.
Nemes akcióhoz csatlakozott az Atlanti-óceánon rekordra készülő Havasi Gergő
A cél, hogy egy mozgássérült kislány is be tudja járni a világot.