Kiállnak a nyugat-európai magyarok a székely petíció mellett

Hitet tett a székely petíció mellett a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége.

2020. 07. 31. 16:24
Dek Ern
Deák Ernő Fotó: Bruzák Noémi Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hitet tett a székely petíció mellett a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ), amint július 18-án újraindult az aláírásgyűjtés, az ügy mellé álltak – erről a szervezet elnöke tájékoztatta lapunkat. Deák Ernő hozzátette: a szövetség külön körlevélben is felkérte országos tagszervezeteit, hogy tegyenek meg mindent a petíció sikere érdekében. Kitért arra is, hogy a NYEOMSZSZ hasonlóképpen járt el tavaly ősszel is, a 2019 májusában indult aláírásgyűjtés első üteménél. – Időközben Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke levélben fordult hozzám, és újfent felhívta a figyelmet az aláírásgyűjtés folytatására. Leveléhez országos listát is csatolt, amiből kitűnik, mely nyugat-európai országok polgárainak aláírása szükséges ahhoz, hogy további legalább négy államban elérjék a jogszabályban rögzített limitet – közölte lapunkkal Deák Ernő. Szavai szerint Izsák Balázs levelét megküldi mind a tizenhét tagszervezetüknek, de egyben nyilvánosságra is hozzák a Bécsi Napló éppen készülő számában.

A nyugat-európai magyarok közreműködése jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy további négy országban is meglegyen a jogszabályban rögzített aláírásszám, eddig ezt Magyarországon kívül Romániában és Szlovákiában sikerült teljesíteni. Az Írdalá.hu kampánycsapata korábban Horvátországot, Szlovéniát, Spanyolországot, Litvániát, Svédországot, Észtországot és Lettországot sorolta a célországok közé, de később Pesty László kampányfőnök úgy nyilatkozott, hogy a gyűjtésnél felértékelődhet Ausztria szerepe. A NYEOMSZSZ tagszervezetei megkereshetik például az adott országban a helyi, állampolgársággal rendelkező kisebbségeket – természetesen a többségi nép tagjait is –, és felkérhetik őket a petíció támogatására.

Deák Ernő
Fotó: MTI

Deák Ernő kérdésünkre úgy fogalmazott: a székely petíció ügye a legutóbbi elnökségi ülésen is kiemelt téma volt, az ügyben egyhangúlag hoztak határozatot, és minden tagszervezet a segítségét ígérte. – Felhívtuk a figyelmet arra, hogy az állampolgársági feltétel miatt a magyarok körülbelül 15 százaléka mozgósítható, ami nem elegendő. A meghatározott aláírásszám azonban más kisebbségek támogatásával is teljesíthető, rájuk eddig nem koncentráltunk kiemelten, őket el kell tudnunk érni. Nyáron nehéz megszólítani az embereket, de szeptembertől minden követ megmozgatunk azért, hogy novemberig legalább négy országban összejöjjön a kellő számú aláírás – hangsúlyozta Deák Ernő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.