Kocsis Máté: „Nagy svindler” Gyurcsány Ferenc

Nagy svindlernek nevezte Gyurcsány Ferencet a Fidesz frakcióvezetője, miután a DK elnökéről kiderült, hogy tőle függésben levő fiatalokkal akarta saját népszerűségét bizonyítani. Kocsis Máté már korábban is arra figyelmeztette az ifjú korosztályt, hogy keressenek rá, és meglátják, ki is az igazi Gyurcsány Ferenc. „Jó nektek, hogy titeket már nem vernek agyon, ha tüntetni mentek” – írta a kormánypárti politikus.

Magyar Nemzet
2020. 07. 04. 7:05
null
Friss szervezet, friss arcok, régi trükkök Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nagy svindler ez a Gyurcsány Ferenc! Itt a bizonyíték arra, amit az őszödi beszéd évfordulóján üzentem a fiataloknak: csak kihasználja őket saját igényei szerint. Aki rálövetett a saját népére, annak persze ez meg sem kottyan” – írta közösségi oldalán Kocsis Máté. Az ügy előzménye, hogy a Fidesz frakcióvezetője még május 14-én, az őszödi beszéd tizennegyedik évfordulóján arra kérte a fiatalokat, keressenek rá a volt kormányfőre és „válságkormányzására” az interneten. „Ti, akik 2006-ban nagyjából ugyanannyi idősek voltatok, mint ma az én gyerekeim, pont ugyanennyit tudtatok akkoriban a közéletről. Ezért sokatok nem emlékezhet arra, hogy ki is valójában az igazi Gyurcsány Ferenc. (…) Keressetek rá, és meglátjátok, ki is az igazi Gyurcsány Ferenc” – szólt Kocsis a fiatalabb generációhoz, amire a DK elnöke is közösségi oldalán reagált, azt állítva, hogy erre vele szimpatizáló fiatalok kérték őt. „Tegnap Kocsis Máté üzent a fiataloknak, hogy vigyázzanak nagyon velem. Ők most visszaüzentek, kértek, hogy osszam meg” – írta Gyurcsány egy olyan fotót mellékelve, amin tizenkét fiatal fiú és lány egy tábla felmutatásával üzent a fideszes politikusnak.

Az Origó azonban kiszúrta, hogy a képen szereplő fiatalok nagy része a DK szerdán megalakult ifjúsági szervezetének, a Demokratikus Lendületnek a tagjai – és akik legutóbb a nemzeti konzultáción próbáltak gúnyolódni egy hasonló fotón. „Most kiderült, csupán egy szánalmas trükkről volt szó: Gyurcsány Ferenc a tőle függésben álló fiatalokat kényszerítette szereplésre” – írta az Origó. Mint a portál fogalmazott, „korábban a DK-s aktivisták eljátszották, hogy az utcáról beesett fiatalként tiltakoztak Kocsis Máté posztja ellen, Gyurcsány Ferenc meg eljátszotta, hogy rengeteg »átlagos« fiatal rajongója van, akik képesek pillanatok alatt megmozdulni érte”.

A Fidesz frakcióvezetője még májusban arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy Gyurcsány a közösségi médiában „tetszeleg, szépeket mond, nagyon igyekszik nálatok. Fiatalos tornacipőkben jár, trendiskedik, elmondja, hogy kiáll mellettetek, mert a jövőtök, meg ilyesmi. Hát persze, de csak azért, mert kell majd neki a szavazatotok. Nem ti, csak az x”. Mint a Fidesz frakcióvezetője fogalmazott, „jó nektek, hogy titeket már nem vernek agyon, ha tüntetni mentek! A mostani kormány soha nem lövetett rátok, és soha nem ütlegeltek titeket véresre viperával”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.