Költségvetési alkoholista + videó

„Gyurcsány Ferenc beismerő vallomása legalább azt az érzetet kelti, hogy a fiskális alkoholista végre túljutott a tagadás stádiumán.”

2021. 05. 26. 6:03
null
Forrás: facebook (képernyőfotó)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután Magyarország szocialista miniszterelnöke beismerte, hogy a választások megnyerése érdekében „nappal, éjjel meg este” hazudtak szavazóiknak a gazdaság valódi állapotáról, nehéz megállapítani, maga a vallomása megdöbbentőbb, vagy az az elképesztő tény, hogy politikai tőkét próbál ebből kovácsolni – írta az International Herald Tribune című napilap.

A Wall Street Journal Europe úgy fogalmazott:

„Gyurcsány Ferenc beismerő vallomása legalább azt az érzetet kelti, hogy a fiskális [költségvetési] alkoholista végre túljutott a tagadás stádiumán”.

Egy, a Neue Zürcher Zeitungban megjelent írás szerint a Gyurcsány-beszéd, illetve az egész ügy jól érzékelteti, milyen az ország politikai kultúrája. Évek óta ugyanis ezt a kultúrát a jobb- és baloldal gyűlölet által vezérelt hatalmi harcai jellemzik.– állapította meg az újság Kelet-Európa-szakértője.

Az egyik legnépszerűbb amerikai show-műsorban is foglalkoztak Gyurcsány Ferenc beszédével. John Stewart műsorában a magyar miniszterelnököt horogkeresztes ruhában, fekete képű Hitlerként jelenítették meg. „Oh, blackfaced Hitler, you make everything sound bad”, vagyis,

„Ó, fekete képű Hitler, a te szádból minden olyan rosszul hangzik” – mondta a showman.

Bár a The Washington Postnak adott interjúban Gyurcsány úgy fogalmazott, nem hazudott a beszédében, azonban a lap szerint a kimerültnek látszó kormányfő azt „próbálta magyarázni”, miért vallotta be, hogy pártja bután vezette az országot és hogy ő maga hazudott a szavazóknak az újraválasztási győzelem érdekében.

A CNN elemzésében azt írta, a felháborodás azt jelenti, hogy a magyarok eddig elhitték, a Gyurcsány-kabinet igazat mond. A beszédet követően a The Guardian baloldali brit lap publicistája, Stuart Jeffries készített paródiát Gyurcsány Ferencről és saját, akkori miniszterelnökéről, Tony Blairről. Az újságíró a politikai bukás előtt álló brit kormányfő számára olyan búcsúbeszédet írt, mintha azt Gyurcsány Ferenc küldte volna Blairnek.

„Tudjátok, hogy a magyar miniszterelnök ragaszkodik ahhoz, hogy posztján maradjon, miután maga is beismerte, hazudott, zavargásokat okozott a fővárosban és 15 ezer ember követeli esténként a lemondását?

Nos, van egy ötletem: elhatároztam, hogy mégis kormányfő maradok” – olvasható az elképzelt levélben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.