Kormánybiztos: a legsürgetőbb feladat a közterületek rendbetétele a Várnegyedben

A legsürgetőbb feladat a közterületek, zöldfelületek, sétányok és utak rendbetétele a Budai Várnegyedben, aztán a folyamatban lévő beruházások befejezése – mondta Fodor Gergely, a várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos a Mandinernek adott interjújában, amely szombaton jelent meg az internetes lapban.

Forrás: MTI2019. 02. 23. 16:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánybiztos – aki a csaknem háromszáz embert foglalkoztató Várkapitányság működését felügyeli – elmondta, a Nemzeti Hauszmann Program keretein belül teljes magasságáig visszaépül az egykori Honvéd Főparancsokság, újjáépül a kommunisták által lerombolt egykori Külügyminisztérium és József főherceg palotája, átadják a Lovardát, a Főőrség épületét, valamint a Stöckl-lépcsőt.

Megújulnak a várba vezető utak, sétányok, lépcsők; a cél, hogy hogy gyalog, kényelmesen, „bokatörés nélkül” is fel lehessen jutni a várba, ezért két, harminchárom személyes óriáslift beépítésével akadálymentes közlekedést is biztosítanak majd a Palota út felől.

A kormánybiztos hangsúlyozta, évszázadokon keresztül harmóniában fért meg egymás mellett az államélet, a polgári világ és az egyházi kultúra a várban, ezt ők sem szeretnék megtörni, ezért cél az is, hogy az előbb említett funkciókat erősítsék. Az, hogy az államigazgatás ismét helyet kap a várban, nem jár együtt azzal, hogy kevesebb szabadidős, kulturális vagy közösségi tér áll majd az emberek rendelkezésére, sőt – fűzte hozzá Fodor Gergely.

Megjegyezte, a program az emberekről szól, nekik építik a várat, és nem az autóknak. A parkolási problémát a várgarázs megoldja majd, ugyanakkor hosszú távon nem elképzelhetetlen korlátozni az autók számát, de ez semmiképpen nem érintheti az ott élőket, ők továbbra is bármikor behajthatnának.

Közölte azt is, a Nemzeti Hauszmann Programra 36 milliárd forintot különített el a kormány; a várgarázs megépítése és a területrendezés körülbelül 10 milliárdos beruházás, míg az összes várfal rendbehozatala 7 milliárd forintba fog kerülni, a maradékból pedig a többi fejlesztést finanszírozzák.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.