Kósa Lajos: Helytálltak a határon szolgálatot teljesítők a röszkei esetnél

Helytálltak a határon szolgálatot teljesítők, amikor január 28-án a röszkei határátkelőnél 50-60 ember erőszakkal próbált Magyarország területére bejutni – közölte az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke.

Forrás: MTI2020. 02. 06. 10:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kósa Lajos elmondta: az áttörési kísérlet szervezett akció és szándékos provokáció volt, amelynek az volt a célja, hogy teszteljék, van-e a magyar határzárnak olyan gyenge pontja, ahol erőszakosan át lehet törni.

A határvédelem bebizonyította, hogy a magyar határ jól őrzött, és nem törhető át – hangsúlyozta.

Beszélt arról is, hogy az illegális bevándorlást a politikai szándék és a pénz mozgatja.

A migrációt segítő szervezetekkel együttműködők zöme pedig olyan, korábban Európába érkezett migráns, aki legális státuszhoz jutott – mondta.

Kósa Lajos hozzátette: az embercsempészet mára nagyobb bevételt jelent, mint az illegális kábítószer-kereskedelem.

Hangsúlyozta azt is, hogy az illegális bevándorlók és az őket segítő szervezetek is aktívak: a balkáni útvonalon másfélszer többen vannak, mint egy évvel korábban, és négyszer több intézkedést hajtottak végre Magyarországon embercsempészéssel összefüggésben, mint az előző év azonos időszakában.

A műsorban elhangzott, hogy egy közösségi oldalon meghirdetett felhívás szerint péntek hajnalban Szabadkáról menet indul a magyar határ felé. Kósa Lajos azt mondta, hogy a magyar hatóságok figyelik az információkat, és tájékoztatják a szerb hatóságokat a tömeges határáttörési kísérlet szervezéséről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.