Kövér László: Magyarnak lenni jó dolog

Az Alapjogokért Központ filmje a polgári kormányzás tíz évének kihívásait és eredményeit mutatja be.

Forrás: Alapjogokért Központ2021. 04. 15. 15:50
Alapjogokért Központ
Forrás: Alapjogokért Központ
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Alapjogokért Központ „Újra naggyá teszik Magyarországot 2010–2020” című kutatási projektje részeként készült el az a film, melyben a polgári kormány politikusai idézik fel az elmúlt évtized kihívásait, feladatait. Az alkotók szerint

a 2010-ben megalakult második Orbán-kormány tagjai – a 2002–2010 közötti nyolc év szocialista–liberális kormányzásának örökségeként – nemcsak rendszerszintű problémákkal néztek szembe, hanem társadalmi-gazdasági, valamint jogi-erkölcsi kihívásokkal is, így mindenre kiterjedő megoldással kellett szolgálniuk.

Az új, kereszténydemokrata kormány 2010-ben nemzeti érdekekre alapozott politikájával szakított a korábbi korszakkal, hozzálátott a posztkommunista hagyaték felszámolásához és mára mintaadóvá vált a kontinensen.

Az Alapjogokért Központ 2020 tavaszán indította el Magyarország 2010–2020 közötti korszakának értékelésével foglalkozó kutatási projektjét. Az „Újra naggyá teszik Magyarországot 2010–2020” című projekt az „őszinteség, bátorság és büszkeség” rendezőelvei szerint, átfogóan vizsgálja a tízéves kormányzás stratégiáját, filozófiáját, céljait és eredményeit. A projekt keretében 2020 nyarán, illetve őszén az Orbán-kormány tíz meghatározó szereplőjével készült interjú, amelyekben szó esik szakmai és személyes nehézségekről, továbbá a polgári Magyarországért vívott harcokról és győzelmekről, aminek köszönhetően 2020-ra hazánk sereghajtóból ismét Európa élmezőnyébe került és gazdasága válságállónak mutatkozik ma is.

Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke

Amint e tíz év lényegéről Kövér László házelnök fogalmaz az interjúban:

– Magyarnak lenni jó dolog, a magyar nemzet önmagában egy érték, és a magyar nemzet jövőjének a biztosítása minden politikának a legfontosabb célja. Amelyik politikának nem ez a legfontosabb célja, az nem magyar politika.

Az Országgyűlés elnöke mellett a filmben az ország gazdaságáért vívott csatákról és az unortodox gazdaságpolitika győzelméről Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke; az Európai Unión belüli csörtékről és a migrációs válság kihívásairól Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter; a balliberális kormányok magyar nemzet ellen elkövetett bűneiről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; a jogállamisággal kapcsolatos kettős mércéről és az új európai lehetőségekről Varga Judit igazságügyi miniszter és Navracsics Tibor kormánybiztos, volt miniszter; a mára már hungarikummá vált családtámogatási rendszerről és szociálpolitikai kérdésekről pedig Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, valamint Balog Zoltán, a református zsinat lelkészi elnöke, az EMMI korábbi vezetője is nyilatkozik. A film megtekinthető az Alapjogokért Központ Youtube-csatornáján, valamint az alábbi linken: https://ujkorszak.alapjogokert.hu/media/a-film-oszinteseg-batorsag-buszkeseg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.