Az SZDSZ korábbi elnöke, Kuncze Gábor, valamint a felesége is koronavírus-fertőzött lett. Az egykori belügyminiszter a közösségi oldalán erősítette meg a hírt, miszerint a feleségével együtt valóban elkapták a vírust, továbbá azt is, hogy jelenleg mindkettőjüket kórházban ápolják, őt magát az intenzíven. Mint fogalmazott: az orvosok és az ápolók tudják a dolgukat, „gyógyulunk, hamarosan rendben leszünk.”

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.