Latorcai János arról beszélt: a bíboros elleni per koncepciós jellege ugyan nyilvánvaló volt, de mindenki számára egyértelmű üzenetet is hordozott. Ha ugyanis az ország egyik legmeghatározóbb, legnépszerűbb emberét, a magyar katolikus egyház vezetőjét bíróság elé lehetett állítani és el lehetett ítélni a nemzetközi tiltakozás és a pápai kiátkozás ellenére, akkor a társadalomban további ellenállásnak nem volt értelme.
Úgy fogalmazott: bár a szocializmus évtizedei alatt az egyházpolitikai eszköztár sokat módosult – a tiltástól, a nyílt erőszaktól a megalkuvó békepapi mozgalmon át egészen a tűrésig -, a pártállam célja mindvégig az egyház visszaszorítása és a hívők létszámának drasztikus csökkentése maradt.
Hozzátette: „a kommunisták céljaikat ugyan nem tudták maradéktalanul megvalósítani, mára azonban egyértelmű, hogy helyrehozhatatlan károkat okoztak az egyház és nemzet életében”.
A magyar kormány éppen ezért az elmúlt években jelentős forrásokkal támogatta a hazai egyházak működését és társadalmi szerepvállalását, biztosítva, hogy az oktató, nevelő, egészségügyi és szociális intézményfenntartói munkájukat, nemzetépítő tevékenységüket maradéktalanul el tudják végezni – mondta az Országgyűlés alelnöke.
Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke hangsúlyozta: Mindszenty József vállalta a nyílt harcot és annak minden következményét a hatalommal, nem egyezkedett és el volt készülve a mártíromságra is. Ezért válhatott a kommunista hatalommal szembeni ellenállás jelképévé.
Felidézte: pere nemcsak Magyarországon volt jelentős esemény, óriási nemzetközi médiaérdeklődés is kísérte: a lapok napokon keresztül tudósítottak a perről, a Life magazin önálló számot szentelt neki, a Times pedig címlapon hozta a bíboros arcképét.
A bíborosért felemelte a szavát egy sor vezető politikus, Párizsban tüntetést szerveztek a meghurcolt főpap mellett, fogságáról színdarab is született, Hollywoodban a korabeli sztárszínészekkel forgattak filmet róla.
A Nyugat ezen a peren keresztül szembesült a kommunista hatalom brutalitásával. A nyugati közvéleményt Mindszenty József pere alapján kezdte foglalkoztatni a kérdés, hogy vajon milyen fizikai és lelki tortúra vezethet egy ilyen szilárd jellemű ember megtöréséig – mondta Földváryné Kiss Réka.
Megjegyezte: később, a hatvanas évektől a hidegháború fokozatos enyhülésével párhuzamosan az antikommunista hős karakteresen megrajzolt alakja is halványulni kezdett, ez pedig Mindszenty személyes sorsát is döntően befolyásolta.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök köszöntőjében azt mondta: Európa keleti régiójában a kommunista hatalomátvétel után „az egyházi vezetők előre látták sorsukat és szembenézve a valóssággal” vállalták ezt a sorsot, „amely igazságtalan üldözést, börtönt, kínzást és erőszakos halált is jelenthetett”. „Bár ezek a főpapok alkatilag különbözők volta és országonként is voltak eltérések az üldözésük módjában, ”mégis összeköti őket mély hitük és felelősségérzetük az alapvető emberi és keresztény érétkek és az Istentől rájuk bízott hívek, sőt, az egész társadalom sorsa iránt„.
Ezeket az embereket csak akkor érthetjük meg, ”ha személyüket az Istenbe vetett hitük összefüggésében nézzük, amely minden döntésük végső alapja és természetfeletti erőforrása volt„ – tette hozzá a Mohos Gábor.
Habsburg-Lotharingiai Mihály, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke arról beszélt: a 20. század rémuralmai, a barna és a vörös diktatúrák mind összeomlottak, hatalmasságai eltűntek a történelem süllyesztőjében, de egykori áldozatukról, Mindszenty Józsefről könyveket írnak, szobrokat állítanak neki, zarándoklatokat szerveznek emlékére.
A kommunista Népbíróság 1949. február 8-án ítélte koncepciós perben hazaárulás és valutaüzérkedés vádjával életfogytiglani börtönre Mindszenty Józsefet.
Mindszenty József 1892-ben született, eredeti neve Pehm József volt. Zala megyei plébános volt, majd 1944-ben nevezte ki XII. Pius pápa veszprémi püspökké, röviddel ezután a nyilas kormány bebörtönözte.
Esztergomi érsek és Magyarország prímása 1945-ben lett, bíborosi rangot 1946-ban kapott.
Koholt vádak alapján 1948 karácsonyán bebörtönözték, 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadították, a szabadságharc leverése után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekült. A követségen tartózkodott 1971-ig, akkor elhagyhatta az országot és Bécsbe költözött. Ott halt meg 1975-ben.
Végakarata szerint az ausztriai Mariazellben temették el.
A rendszerváltáskor, 1990-ben rehabilitálták, 1991-ben pedig ünnepélyes keretek között helyezték örök nyugalomra az esztergomi bazilikában.
