
Fotó: Mirkó István
Hogy hívják, van ez a Molnár Csabi, meg ez a volt honvédelmi miniszter csaj, ez a hülye hajú p…a, Vadai Ági, azok tartották össze a pártot, mert a Gyurcsány egy kőkemény alkoholista, ezt tudni kell. A felesége válik tőle, és a felesége azért akart kimenni az Európai Unióba, hogy minél távolabb legyen a kedves férjétől. K…vára nem számítottak arra, hogy nekik ebben a formában ez ennyire bejön” – mesélte Lackner a DK belső viszonyairól.
Felvettek egy szélhámost
Egy másik felvételen hallható az a történet, amely szerint felvettek egy „nemzetközi szélhámost” az önkormányzathoz, aki mintegy 43 millió forintot lopott el a kerület pénzéből. „Az a lényeg, hogy 43 millió forintot utaltattak el maguknak úgy, hogy a B. Z. is meg én is jóváhagytunk, úgy csempészgette bele az utaláscsomagba a csaj” – mesélte Lackner.
„Én csak úgy hagytam jóvá, hogy én minden hónapban megnézem a Közparknak az utalásait, csinálok egy felügyelőbizottsági jegyzőkönyvet, hogy láttam. Én ott felügyelőbizottsági elnök vagyok. Hallod, egy igazi szélhámos csaj, lenyúlt b…meg a Közparktól 43 millió forintot. És még akkor is kihúzta magát, amikor bejöttek érte a rendőrök” – mondta nevetve Lackner. Lapunk kérdésére a BRFK megerősítette, hogy jelenleg egy gyanúsított van az ügyben.
Így kell elbánni a szegényekkel
Lackner Csaba egy beszélgetésen arról mesélt, hogyan kell kitenni a szegény embereket az önkormányzati lakásokból. „Érdekes, az arab meg akarta venni azt a telket, és pikk-pakk ki lettek b…va az emberek” – mondja Lackner egy Attila utcához közeli telek kapcsán, hozzátéve, hogy „Patek [Gábor] nagyon fel tudja gyorsítani az eseményeket”.
Lackner elmeséli, hogyan is megy ez, hogyan kell szerinte a leggyorsabban önkormányzati lakásból kitenni az embereket. Ennek törvényi hátteréről azt meséli, hogy a jogszabályok szerint fel kell ajánlani nekik ugyanazt a kategóriájú lakást kétszer. Ha a másodikat sem fogadják el, akkor „azt lehet mondani, hogy az ön bérleti joga a 17 millió forintos ingatlan helyett ér hét és felet. Itt a hét és fél, átutaljuk az ön bankszámlájára, viszontlátásra, aztán menjen a f…ba” – meséli a politikus.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!