Magyarország kiáll az üldözött keresztények mellett

A kereszténység a legüldözöttebb vallás, de Magyarország kiáll az üldözött keresztények mellett – erről beszélt Azbej Tristan, a Miniszterelnökség államtitkára a nigériai keresztény egyházi vezetők részvételével tartott hétfői rendezvényen, Budapesten.

Forrás: MTI2019. 05. 13. 20:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárság vezetője elmondta: világszerte negyedmilliárd keresztény szenved diszkriminációt a hite miatt, ám a nyilvánosságban erről alig esik szó.

Miközben a márciusban az új-zélandi Christchurch két mecsetében elkövetett merénylet félszáz muszlim áldozatára az egész világ megrendülten és együttérzéssel gondolt – nagyon helyesen! -, addig az akkoriban Nigériában keresztény hite miatt meggyilkolt 120 áldozat emlékét nem ápolják. Sőt vannak, akik igyekeznek bagatellizálni a merénylet keresztény jellegét – jegyezte meg Azbej Tristan.

Hozzátette, az üldözött keresztények ügyében azonban nincs helye a köntörfalazásnak, politikai korrektségnek. A 21. század egyik legelhallgatottabb tragédiája az üldözött keresztények ügye, pedig ők is érnek annyit, mint más áldozatok – fogalmazott.

Az államtitkár közölte: Magyarország keresztény ország, a magyar kormány történelmi hivatása pedig az, hogy megvédje kultúráját, határait, a családokat. A magyar kormány kiáll az üldözött keresztények mellett, ám a szép szavak ehhez nem elegendőek, tettekre van szükség. Erre szolgál a Hungary Helps program – tette hozzá.

Azbej Tristan kitért arra: a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt idehozni. A magyar kormány a Hungary Helps program keretében már több ezer üldözött keresztény családnak segített. Így például egymillió euróval támogatta a Boko Haram elnevezésű szélsőséges iszlám szervezet által lerombolt nigériai oktatási infrastruktúra újjáépítését – ismertette az államtitkár. Kiemelte: Magyarország segíteni fog keresztény testvéreinek, ahogy eddig is tette.

A „Tövisek közt növekedve, keresztény hitvallók küzdelme muszlim többségű környezetben: a sokotoi egyházmegye története” című rendezvényen részt vett Matthew Hassan Kukah, a nigériai sokoto egyházmegye püspöke, Dacholom Datiri, a Church of Christ of Nigeria elnöke és Hölvényi György EP-képviselő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.