A Demokratikus Koalíció (DK) nem ellenzi a dél-budai szuperkórházat, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az egészségügyre fordított összegeket racionálisan és hatékonyan használják fel – mondta tegnap László Imre (DK) XI. kerületi polgármester. Ugyanő október végén még pazarlónak és feleslegesnek tartotta a centrumkórház létrehozását. Akkor kijelentette: ha reális lehetősége adódik, leállítja a beruházást, és helyette a Szent Imre-kórházat fejleszti. Mint mondta, a főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel karöltve le szeretne ülni tárgyalni a kormánnyal, hogy jóval kevesebbe kerüljön a kórházfejlesztés, mint az eredeti tervek szerint.

Diákok kérdéseire válaszolt Kapu Tibor a világűrből + galéria
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.