Washington szobránál tüntetnek a budapestiek

A könyörtelen békefeltételeket az Országgyűlésben Teleki Pál külügyminiszter értékelte 1920. május 10-én.

20200515 MN Budapest Városliget Washington szobor Magyar Nemzet fotó:Mirkó István Fotó: Mirkó István

A könyörtelen békefeltételeket az Országgyűlésben Teleki Pál külügyminiszter értékeli május 10-én.

„Talán három, meglehetősen egyforma időközökben visszatérő időpont jelzi azon nagy megrázkódtatásokat, amelyeken e nemzet átment és amely megrázkódtatások dacára e nemzet fennmaradt, mert nemzeti életereje az ezredéven túl is még egyforma épségben és egyforma nemzeti életerőben tartotta fenn. Ez a IX. század, a honfoglalás kora, a XIII. század, a tatárjárás kora, a XVI. század, 1526 és a mai idők. Amint azokat túléltük, át fogjuk élni ezt is.

Amint azok után felvirult a nemzet, fel fog virulni ezután is. […] a béke, mint Európának áhítozott, régóta várt jövő állapota és a béke mint papír, mint irat, mint szerződés heterogén fogalmakká, sőt mondhatnám mai nap már jóformán ellentétes fogalmakká váltak. […] A békét princípiumok alapján kötötték, azaz princípiu­mok alapján fogalmazták a béketervezeteket, nem a békének, nem az életnek princípiumai alapján, hanem háborús jelszavak alapján, s ezek váltak a béketervezetek princípiumaivá. […] a magyar béke az összes béke közül a legrosszabb, és hogy a béke az összes nemzetek közül, amelyeket érint, a magyar nemzetre nézve a legkegyetlenebb. […] Ne lássunk ma pártokat, ne lássunk ma osztályokat, ne lássunk ma különbséget magyar és magyar között abban a tekintetben sem, amint a sors, akár a szívünk más és más részéhez kapcsol az országnak. Azt hiszem, ha arra a módra, ahogy gyűjtések alkalmával azt szokták kérni, hogy mindenki csak egy fillért adjon, minden ember egész Magyarországon a maga önzéséből csak egy fillért vagy mondjuk a mai valuta szerint egy-egy koronát ad, akkor azt hiszem, hogy ezekből a kis önzetlenségekből fel lehet építenünk azt az erőt, amellyel józan megfontolással át fogunk jutni ezen a nehéz időn és ki fogjuk érdemelni utódaink háláját, mert elsősorban ezért dolgozunk. Áldozzunk fel minden egyéni ambíciót és el fogunk oda érni.”

A Pesti Hírlap Beszélő számok címmel elemez. „Gróf Teleki Pál külügyminiszter abban a beszédében, amelyben az entente-nak Magyarország számára szabott békefeltételeit ismertette, azt mondotta, hogy minden békeszerződés közül ez a legigazságtalanabb és legkegyetlenebb. […] Az alább következő összehasonlító adatok megdöbbentő képét tárják föl annak, hogy Magyarországgal szemben milyen kegyetlenséggel akar elbánni az entente. […] Németország vesztesége (a népszavazási területekkel együtt) területben 20%, lakosságban 16,6%, a népszavazási területeket nem számítva 11,50%, lakosságban 8,24%. Magyarország vesztesége területben 63,10%, lakosságban 67,77%. Magyarország tehát területben – az arányoknak megfelelőleg – több mint háromszor, lakosságban körülbelül három és félszer akkora veszteséget szenvedne, mint Németország. Az arányokat nem számítva, csak a nyers számadatokat tekintve pedig: Magyarország csaknem kétszer akkora területet veszít, mint a Magyarországnál csaknem kétszer akkora Németország. Németország 10 milliónyi lakosságának elvesztésével szemben áll tíz és fél millió magyar alattvaló elvesztése. Figyelembe kell itt venni, hogy a háború előtti Németország népessége háromszorta volt nagyobb, mint a háború előtti Magyarországé.”

Fotó: Mirkó István

Zrínyi Miklós születésének 300. évfordulója nagykanizsai ünnepségén a Pesti Hírlap tudósítása szerint Herczeg Ferenc a következőket jelenti ki: „A költő Zrínyi korában az ország helyzete még reménytelenebb volt, mint ma, mert Magyarország területén akkor nem a diplomácia alkímista lombikjában kifőzött kísérleti államok osztoztak, hanem két oly nagy hatalom, amelyek hatalmi céljainak szolgálatában két vallási gondolat: a katolicizmus és a mohamedánizmus állott. Szent István birodalma akkor sírjában feküdt, csak az optimisták optimistája, Zrínyi, a költő hitt feltámadásában. Nemcsak hitt benne, de óriási vagyona és neve, gazdag élete latba vetésével készítette elő a feltámadást. Kortársai valamely európai koalíciótól várták a szabadulást, ő azonban tudta, hogy Magyarország csak egy szövetségesre számíthat: a magyarságra. […] Őt nem tudjuk feltámasztani, de fel tudjuk magunkban támasztani hazafias erényeit. És amilyen mértékben ez nekünk sikerül, olyan mértékben fogjuk jóvá tehetni a nagy katasztrófa következményeit.”

Az Ujság 14-én arról számol be: „Budapest népe ma impozáns tüntetésben adott kifejezést a békeszerződés elleni tiltakozásának, és szent fogadalmat tett, hogy Árpád vezér ezeréves Magyarországáról nem fog lemondani soha. […] a gyűlésen részt vett testületek megint zárt sorokba tömörültek és a Városligetben lévő Washington-szobor elé vonultak. A szobor talapzatára lelkes hangú beszédek kíséretében hatalmas tölgykoszorút helyeztek, szalagján ezzel a felírással: »Washington szelleme légy velünk a reánk váró szabadságharcban«. A tüntető népgyűlés végül elfogadott egy kiáltványt, mely »Washington népéhez« szól és Magyarország egész népé­nek nevében kéri a nagy amerikai nemzetet: emelje fel hatalmas tiltakozó szavát a nemzetek szabadságának nevében a Magyarországra erőszakolt vérlázító béke ellen, amely Szent István birodalma lakosságának kétharmadától megtagadta a népek önrendelkezési jogát: a népszavazást, és egy ezeréves virágzó országot önkényesen megcsonkítva, 12 milliónyi lelket akarata ellenére idegen uralom rabbilincseibe készül verni.”