Meghalt Medzihradszky Kálmán kémikus

Életének 92. évében meghalt Medzihradszky Kálmán kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja; személyében a magyar kutatói közösség a peptidkémia nemzetközi hírű tudósát veszítette el – közölte az akadémia kedden az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 05. 21. 16:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint Medzihradszky Kálmán kutatási területe az aminosavak, peptidek és fehérjékkémiája, a természetes peptidek szerkezete és biológiai hatása közti összefüggések vizsgálata volt.

Medzihradszky Kálmán 1928-ban született Rákoscsabán. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szerzett vegyészdiplomát 1950-ben. Ezt követően az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszékének oktatójaként dolgozott. Érdeklődésének középpontjában ekkoriban az anthrax-poliglutaminsav szerkezetvizsgálata, 1960 és 1964 között pedig a humán adrenokortikotrop hormon megvalósított teljes szintézise állt, amiért 1970-ben Állami Díjjal tüntették ki.

Az oktatói ranglétrát végigjárva 1971-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1980-ban az egyetem rektorhelyettesévé választották, majd 1983-ban a Természettudományi Kar dékánja lett. Hivatali idejében kezdődött meg az ELTE lágymányosi épületegyüttesének építése, a kémiai részleget 1989-ben vehette át.

Egyetemi pályafutása mellett 1970-től az MTA Peptidkémiai Kutatócsoportjának tudományos munkáját irányította, 1990 és 1998 között annak szervezeti vezetője is volt. 1976 és 1991 között az MTA Központi Kémiai Kutatóintézet Molekulárfarmakológiai Osztályát vezette.

1967-ben védte meg a kémiai tudományok kandidátusi, 1970-ben akadémiai doktori értekezését. 1982-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1990-ben pedig rendes tagjává.

Munkásságát számos díjjal jutalmazták, 2009-ben Pázmány Péter felsőoktatási díjat kapott, 2008-ban a Pro European Peptide Society díjjal tüntették ki. 2008-ban Eötvös-gyűrűt, 2005-ben Eötvös József-díjat, 2004-ben Bruckner Győző-díjat, míg 2002-ben J. Rudinger-díjat kapott. 1998-ban elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. A Csehszlovák Tudományos Akadémia 1982-ben Heyrovský-aranyéremmel tüntette ki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.