Megkezdték a Hableány kiemelését – Eddig négy holttest került elő a roncsból

Megkezdték a május 29-ei hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó kiemelését kedd reggel. Az előzetes tájékoztatás szerint hat órán át is eltarthat a mentés.

Forrás: MTI2019. 06. 11. 8:08
null
Fotó: MTI/Mohai Balázs
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jasenszky Nándorra, a Terrorelhárítási Központ társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetőjére hivatkozva az M1 tudósítója azt mondta: a művelet legkritikusabb pontja az lesz, amikor a meder aljától elemelkedik a hajótest. Elmondta: a művelet több szakaszból áll majd, ezalatt többször is átvizsgálják majd a hajót.

Hat órán át is eltarthat a mentés

A hajó egyik része már megjelent a felszínen. Az előzetes információk szerint amikor a kapitányi híd előbukkan, megállnak az emeléssel, és egy tűzoltóbúvár felderíti azt a területet, ahol a kapitány tartózkodott a baleset pillanatában. Ha holttestet fedez fel, az az elsődleges, hogy felhozzák. Ezután a mosdót és a gépház felé vezető lépcsőt vizsgálja át, majd újabb emelés történik, azután szivattyúzás. A tervek szerint négy fázisban történik meg a hajó kiemelése, amely várhatóan az egész délelőttöt igénybe veszi majd.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Az MTI tudósítójának helyszíni információja szerint először a kapitányi hídig emelik meg a hajót, majd a teremszintig, utána a vízvonalig, majd végül az egész járművet a felszínre hozzák, és az előre odavitt uszályra helyezik. Az egyes fázisok során a búvárok behatolnak a hajótestbe, hogy eltávolítsák a munkálatokat akadályozó tárgyakat, bútordarabokat, a holttesteket eltakaró berendezési tárgyakat.

A hatóságok felkészültek a Hableányból esetlegesen kiömlő üzemanyag felfogására is, mivel a hajótestben 1400 liter gázolaj van – értesült a helyszínen az MTI.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, nyolc embert még keresnek: hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Pintér Sándor belügyminiszter a hajó kiemelésével kapcsolatos feladatokkal a Terrorelhárítási Központot (TEK) bízta meg.

A Hableány 1949-ben épült, a hajó 27,2 méter hosszú, 4,8 méter széles és 5,2 méter magas, a súlya 50 tonna. A turistahajó kiemelésére Komáromból érkezett pénteken a 200 tonna emelésére is képes Clark Ádám úszódaru.

A Hableánnyal összeütköző Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetése vétségének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és tartóztatták le.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Már négy holttestet találtak

Négy holttestet hoztak ki a búvárok a Hableány roncsából kedd 8 óra 20 percig – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A búvárok még négy embert keresnek a Hableány utasai közül.

Fotó: MTI/Mohai Balázsó

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.