Megtervezték a cimborák az újpesti gyilkosságot

Bő egyéves vizsgálat után, július 10-én vádemelési javaslattal adta át az ügyészségnek a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy előre megtervezett, nyereségvágyból elkövetett emberölés ügyében indított nyomozás iratait. A három jó barát, a budapesti E. Krisztián és S. Bence, valamint a szentendrei H. Richárd a bíróság legenyhébb döntése értelmében is a rácsok mögött fogja tölteni az elkövetkező húsz nyarat.

Végh Attila
2020. 07. 11. 13:09
null
Fotó: Picasa Forrás: police.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly május 7-én jelentette be egy újpesti nő, hogy élettársa, a 48 éves A. Csaba nem ment haza. A családcentrikus férfi korábban soha nem tűnt el váratlanul egy órára sem, soha nem kapcsolta ki a telefonját, és ha késett vagy máshol volt dolga, mindig felhívta a párját. Az autószereléssel, kereskedéssel foglalkozó vállalkozó az eltűnését követő napon készült egy nagy értékű jármű megvásárlására. Élettársa nem ismerte a cég anyagi helyzetét, de azt tudta, milliós kintlévőségeiből akarta fedezni a befektetést.

A nyomozók már ekkor sejtették, az eltűnés hátterében ezek a milliók állhatnak, a férfi bűncselekmény áldozatává vált. Vagy adósai végeztek vele, vagy valaki, aki megtudta, megkapta a tartozását. Utóbb kiderült, az első feltevés volt a helyes.

Fotó: Police.hu

 

A sír rejtélye

Gál Sándor rendőr alezredes, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta, percről percre megpróbálták rekonstruálni a férfi eltűnése előtti óráit. Üzlettársával, E. Krisztiánnal találkozott utoljára, akivel többször is elmondatták a rendőrök, hol, mikor látta utoljára A. Csabát. A cégtárs gyanús lett, mert három alkalommal három változatot mondott el a nyomozóknak, az utolsó verzió szerint üzlettársa egy újpesti erdőnél találkozott két ismeretlennel, akikkel bement a fák közé, majd nyoma veszett.

A nyomozók ekkor már biztosra vették, E. Krisztián nemcsak arról tud, mi lehet az eltűnt férfival, hanem köze is lehet az eltűnéséhez is. Az osztályvezető szerint a hazugságok mindig tartalmaznak valami valóságalapot is, ezért majd száz rendőr bevonásával centiméterről centiméterre átnézték az újpesti Farkaserdőt, ahol találtak is egy kiásott sírt, de nem volt benne olyan DNS-nyom, ami arra utalt volna, A. Csabát ide temették, vagy ide akarták volna temetni. Ennek a sírnak a titka még ma is rejtélyes, egyik gyanúsított sem beszélt erről, nem szerepelt a terveik között.

Mese a macskakőről

Egy másik nyomozócsapat E. Krisztián üzleti ügyeit és baráti körét elemezte. Rájöttek, milliókkal tartozott üzlettársának, aki hetek óta zaklatta az adósság megtérítésével. A férfi a rendőröknek azt állította, ezt ő már kifizette A. Csabának, de erre nem volt bizonyíték. Közben találtak két cimborát, a szentendrei vállalkozót, H. Richárdot és a budapesti, jelenleg munkanélküli S. Bencét, akikről megtudták, mindent megtennének egymásért, gyerekkori barátságukért. Őket is kihallgatták, ők is össze-vissza hazudtak. Két héttel az eltűnés után S. Bence tört meg először, elmondta: megsajnálták E. Krisztiánt, hogy üzlettársa naponta zaklatja a tartozással, és mivel a pénzt nem tudták előteremteni, elhatározták, hogy megölik a vállalkozót. Előre megterveztek mindent, együtt mentek el kötelet vásárolni, amellyel majd hátulról egy autóban megfojtják a férfit. Ásót is együtt vásároltak a sír elkészítéséhez.

Fotó: Police.hu

Egy romos, Szentendréhez közeli istállót szemeltek ki, ahol el akarták tüntetni A. Csaba holttestét. A férfit azzal a mesével csalták oda, hogy több teherautónyi macskakövet találtak, azt eladva rendezni tudnák az adósságot. A. Csaba annak reményében, hogy valahogy mégis meglesz a pénze, beült autójukba. E. Krisztián vezetett, az áldozat mellé ült be. A célnál H. Richárd fojtotta meg őt, még egy műanyag zacskót is ráhúzott a fejére, hogy biztosak legyenek abban, megfullad. Egy romos épület leszedett ajtólapján vitték a sírhoz, amelyet hárman együtt ástak, elföldelték, szemetet, száraz szalmát raktak a sírhely fölé, megrongálták azt a rozoga sufnit, amelynek alja a holttestet rejtette, hogy véletlenül se kutasson ott senki. Előtte ki is fosztották áldozatukat, elvették a pénzét, az ékszereit, az óráját, utóbbiakat egy budapesti zálogházban már másnap el is adták.

Hívás Londonból

Azt, hogy előre megterveztek mindent, mi sem bizonyítja jobban, hogy már letartóztatásban ültek, amikor az eltűnését bejelentő nő telefonjára egy angol számról érkezett szöveges üzenet. Ebben A. Csaba jelentkezett, hogy jól van, majd egyszer mindent megmagyaráz, erre a számra üzenhetnek neki. A nyomozók kiderítették, H. Richárd Londonban élő unokatestvérét bízták meg azzal, hogy május 27-én, húsz nappal a gyilkosság után küldje el ezt a megtévesztő üzenetet. A feladó teljesítette a kérést, nem tudhatta, hogy ekkorra a baráti társaság már lebukott, és kiderült, a férfit, akinek a nevében üzent, rokona és barátai megölték.

Ki lesz az első?

Az osztályvezető szerint ismét bebizonyosodott, nincs tökéletes bűntény, a megfelelő alapossággal, kihallgatási taktikával rendelkező profi nyomozók kérdéssorába hamar belekavarodtak a gyanúsítottak, nemcsak egymásnak, de saját maguknak is ellentmondtak. Hiába egyeztettek mindent előre, amikor a nyomozók megcáfolták a terveik részleteit, már nem tudtak rögtönözni. Amikor erre a rendőrök rájöttek, már csak az volt a kérdés, melyik gyilkos törik meg először, és mondja el, hol kell keresni a bűntény bizonyítékait. Végh József kriminálpszichológus szerint megrögzött bűnözők esetében is nagyon nehéz egy ilyen titok megtartása, az amatőr gyilkosok pedig szinte megkönnyebbülnek, amikor belátják, nincs tovább, nem érdemes tovább kavarni, belebonyolódni a hazugságba. Amikor ez a kő legördül, őszinte, feltáró jellegű vallomással könnyítenek lelkükön. Az újpesti gyanúsítottak esetében is így volt, kéthetes mellébeszélés után még azt is megmutatták, pontosan melyik áruház melyik polcáról vették meg a fojtáshoz használt kötelet.

Drog az apánál

Amikor a rendőrök még csak sejtették, hogy a három barát végzett a vállalkozóval és valahol elrejtették a holttestet, feltérképezték rokonaik, ismerőseik olyan ingatlanjait is, ahol el lehet ásni egy holttestet. Így akadtak H. Richárd édesapjának, H. Ferencnek a szentendrei házára, ahol a pincében – ha emberi maradványokat nem is – egy komplett marihuánaültetvényt találtak. Bár az 56 éves férfi azt állítja, saját használatra termesztette a drogot, annyi kábítószer volt nála, hogy ha naponta tízszer akarna elszállni az anyagtól, akkor is száz évig kellene élnie. H. Ferenc ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság indított nyomozást kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.