Irgum-burgum, „Már megint ez a szemkilövetés”, ez a kicsinyes, szóra sem érdemes hülyeség, ez a jobboldali gumicsont (-lövedék) a téma ismét, hát hol élünk már, gyerekek – füstölög tanári felsőbbrendűséggel Vágó István vágányátállító bizottsági tag, DK-alelnök, a Gyurcsány házaspár udvari sminkfestője.
A Mandiner hírportálon nárcisztikus ecsetvonásokkal és nagyfokú emlékezetkieséssel neki is gyürkőzik nagy rössel kifehéríteni (átpingálni) bűneitől éjsötét pártelnökét.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc félszázados évfordulóján, 2006-ban a Gyurcsány-diktatúra elborult aggyal és könyörtelenül akart visszavágni a népnek, az egy esztendővel előtte történt tévészékház-foglalásért: készültek és edzettek a fiúk! Annyira készültek a véres revansra, hogy kormánydöntés alapján először kettő-, később pedig még hárommilliárd forintért új gumibotokat, viperákat, pajzsokat, vízágyúkat, „mególmozott” kesztyűket meg gumilövegű puskákat vásároltak a magyar rendőrségnek.
Mindezt Vágó most egyetlen balos kardvágással igyekszik kihasítani mindannyiunk, különösen a fiatalabb generáció csatos történelmi emlékkönyvéből, amikor azt állítja: „Ez a vád a legprimitívebb rágalom.” Még hogy Gyurcsány, meg a gumilövedék, pláne a szemkilövetés: „ez éleslőszer használatára szóló, célzottan a szemre irányuló tűzparancsot jelent a szemkilövetőtől” – magyarázza most már kiképzőtiszti minőségben, később pedig hadbírói erényeket csillogtatva ki is mondja a felmentő ítéletet: „Gyurcsány részéről ilyesmit feltételezni is abszurditás.”
A tüntetések vérbefojtására előre és tudatosan befektetett kormányzati ötmilliárd – az erőszakcsomag beszerzése – csupán csak abszurditás lenne? Ráadásul a miniszterelnök mindvégig az országos rendőrfőnökkel, Benével, meg a budapesti Gergényi kapitánnyal is állandó kapcsolatban volt, ezt Gyurcsány hozta nyilvánosságra, ha jól emlékszem a TV2 stúdiójában. Ki más is adhatott volna szabad jelzést kedves vágányváltó Vágó úr a kardlapozásra, a fegyverhasználatra, a nemzeti zászló földre tiprására, a szemkilövetésre, ha nem kedvenc pártelnöke?
Ami pedig a szemkilövető tűzparanccsal kapcsolatos agymenését illeti, az egyik áldozat nyilatkozatát idézem: „Emlékszem a rendőrre a Deák téri aluljáróban, amint tíz méterre tőlem, a mozgólépcső tetején állva a szemembe néz, aztán céloz és lő. A nyakamat találta el, ömlött belőlem a vér.” Sajnos a derék kerepesi szerelő egy évvel később meg is halt rákban, de a feleségével és a fiával szívesen összehozom, mielőtt csak egy újabb abszurditást kiáltana.
Sőt, az ön kedvenc főnöke olyannyira egyedül és kétszínűen irányított mindent, hogy miközben agyba-főbe verték Pesten a jó népet, kimerészkedett – igaz, csak sötétedés után – Kuncze Gáborral meg Szilvásy Györggyel a Felvonulási térre, „a fakírágynak” csúfolt vasszögekből összeállított ’56-os emlékművüket felavatni. (Úgy emlékszem Lendvai Ildikó is jelen volt, mint a szemkilövető párt elnök asszonya, esetleg forduljon hozzá további bizalmas információkért.)
Fegyverropogás közepette cikázott a szemkilövető, akár a gömbvillám, miközben ugyanúgy ütötték-verték az embereket, mint ötven esztendővel azelőtt, 1956. október 23-án az Apró, a Biszku, a Gerő, a Földes, a Péter Gábor meg a Horn Gyula-féle kék ávósok. Sőt, ugyanúgy lőttek is a népre, szerencsére még nem élestölténnyel.
Na ez az abszurditás, kedves Vágó úr, amit talán még ön is megért, ha akar, és amit Sólyom László köztársasági elnök úr úgy fogalmazott meg ünnepi beszédében: „Nem lehet egyszerre a kádárizmus és a forradalom örököse senki.” Tetszik már kapisgálni?
És akkor nézzük, milyen is volt az ön által „legprimitívebb rágalmazásnak” minősített tragédia mögötti valóság. A Gyurcsány-féle vérengzésnek 167 sérültje volt, köztük 17 rendőr és öt külföldi állampolgár (?). Több mint 130-at orvosi kezelésben részesítettek, 33-at kórházban tartottak, a nyak- és fejsérülések száma elérte a 80-at. Ketten megvakultak, egy főt rokkantosítottak. A felbiztatott rendőrség 157 személyt állított elő, sokukat meztelenre vetkőztették, órákon át térdepeltették vagy verték a fejüket a falba.
Az ön kedves nagyvezére öt nappal később, a parlament 2006. október 31-i ülésén a következőket mondta: „A rendőrségi intézkedések jogszerűek, törvényesek és indokoltak voltak. Elfogadhatatlan, ha a rendőrséget alaptalanul rendőrterrorral vádolják és a diktatúra rendőrségéhez hasonlítják, mint ahogyan az is, ha a rendzavarókat szabadságharcosoknak titulálják.” Ezt követően a miniszterelnök úr legnagyobb bánata csupán csak az volt: „Ki fogja visszaadni a kislányomnak, hogy a tüntetések miatt nem mehetett sétálni?”
Gyurcsányról még feltételezni is abszurditás lenne, hogy egy aljas szemkilövető, hiszen a fővárosi főrendőr kitüntetésén például meg sem jelent – akinek pedig parancsa volt, ha jónak látják, verjék az embereket –, a köszönő elismerést ezért helyette Demszky Gábor adta át, mögötte meg Kuncze Gábor állt.
A másik (el)söprögető, Szilvásy György kancelláriaminiszter pedig, egy összevont, a nyilvánosság számára viszont zárt parlamenti bizottsági ülésen a Gyurcsány-diktatúra vérengzésének jegyzőkönyveit nem kevesebb mint 80 esztendőre titkosította, noha Bertolt Brechtet idézve: „Az igazság nem a tekintély, hanem az idő gyermeke.” És az idő könyörtelenül múlik.
Nos, ennyit az ön nárcisztikus ecsetvonásokkal és nagyfokú emlékezetkieséssel felvállalt igyekezetéről, amellyel kifehéríteni (átpingálni) szeretné bűneitől éjsötét pártelnökét. Egy ilyen szánalmas akcióhősről, mint ön, nem mondok véleményt, mert még a legrosszabbra sem méltatom.
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, akkor kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma
