Melegkampány: megbírságolták a Coca-Colát

A fogyasztóvédelem közleményében kiemelte: tilos az olyan reklám, amely a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja.

Magyar Nemzet
2019. 10. 15. 16:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megbírságolta a fogyasztóvédelem a Coca-Colát a nyáron zajlott plakátkampánya miatt, amelyben a cég melegpárokkal reklámozott – tudta meg a Magyar Nemzet a Pest Megyei Kormányhivatal érdi járási hivatala közlekedési és fogyasztóvédelmi főosztály fogyasztóvédelmi osztályától.

A fogyasztóvédelem közleményében kiemelte: tilos az olyan reklám, amely a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja – ezt a törvényt pedig a mamutvállalat megsértette a #loveislove kampánnyal.

A bírság mellett a szervezet arra kötelezte az üdítőitalokat gyártó céget, hogy a továbbiakban ne használjanak olyan reklámokat, amelyek a gyerekek és fiatalkorúak fejlődését károsíthatják.

A fogyasztóvédelem arra is felhívta a figyelmet, hogy az ilyen jellegű reklámok feltárásában nagy segítséget nyújtanak a lakossági bejelentések. A határozat még nem végleges. Mint ismert, a nyári plakátkampány körüli botrány miatt a Coca-Cola néhány napon belül lecserélte a plakátokat – állításuk szerint nem a közfelháborodás miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.