Egyszerűen elfogadhatatlan, ami az Újpest futballklub háza táján történik. A második legrégebben alapított, nagy hagyományokkal rendelkező klubot egy belga tulajdonos látványosan zülleszti szét.
Ezt a magyar futballtársadalom nem nézheti tétlenül, ugyanis ez már nemcsak az Újpestről szól, hanem az egész magyar labdarúgásról és annak állapotáról.
Mert miről van szó?
Az Újpest FC-t Roderick Duchatelet 2011-ben vásárolta meg, s akkor még sokan azt gondolták, hogy ő lesz a klub megmentője.
Óriásit tévedtek.
A tulajdonosról az évek során világosan kiderült, hogy valójában semmi komoly szakmai célja nincs az Újpesttel, s bár nyilván hivatkozhat arra, hogy elindította az utánpótlásképzést a klubon belül, de kérdezem én: mi látszik mindebből?
Ezzel szemben viszont sikerült a klub hagyományos címerét lecserélnie, s ezzel egy újabb tőrt döfnie a mindig kitartó szurkolók szívébe.
Persze nem ez a legnagyobb tőrdöfés a szurkolók számára, hanem az immár hosszú hónapok, de valójában évek óta tartó, katasztrofális teljesítmény, amit a csapat „felmutat”. Litauszki Róbert, az Újpest kapitánya – aki egyébként szorgalmas és lelkiismeretes futballista – a legutóbbi, kupában elszenvedett vereség után keservesen ennyit mondott: „Hetek óta krízishelyzet van. Nem is tudom, mit várunk, nehéz így higgadtan nyilatkozni. Hétről hétre ezt a sz…rt hozzuk. Nem nyerünk párharcokat, minden labdát eladunk, így nem lehet játszani. Nem tudom, mit akarunk.”
Segítek a csapatkapitánynak: a tulajdonos a szakmai színvonal emelését legfeljebb csak szavakban akarhatja, hiszen nem tesz mást, mint hogy – finoman szólva – nagyon gyenge külföldi, afrikai, balkáni játékosokat hoz a csapathoz bagóért, majd jó pénzért adja tovább őket nevesebb kluboknak. Muszáj kerülgetnem, hogy mit csinál a tulajdonos? Láthatóan jó üzletet, önmagának sok-sok extraprofitot a játékoskereskedelem által. Szerintem jól érzi magát itt Magyarországon.
Viszont a magyar fociért aggódók, s persze mi, Újpest-szurkolók mindeközben nagyon nem érezzük jól magunkat, sőt nagyon rosszul érezzük magunkat. Ráadásul számtalan Újpest-meccset ad élőben a magyar tévé, s mindenki láthatja azt a semmit, amit a „csapat” mutat. Hajdú B. Istvánnak nem lehet kicsi szenvedés ezeket közvetíteni, a szakértőknek pedig úgy nyilatkozni, hogy „jó kis meccs volt ez…”
Nyilvánvalóan az elkeseredés szól belőlem, ezért nyilvánulok meg tőlem szokatlan módon ebben az ügyben. Egy külföldi ember tulajdonossá vált Újpesten 2011-ben, de nem vált gazdájává a klubnak. Nem tudja, vagy inkább nem érdekli, hogy micsoda hagyományai vannak a klubnak, nem tudja, vagy nem érdekli, hogy Magyarországon, ha nincsenek igazi jó Fradi–Újpest-derbik, vége van a magyar futballnak. Úgy vélem, magasról tesz ezekre a dolgokra, mert egészen más céljai vannak magyarországi állomáshelyén.
Hogy kitágítsam a kérdést: a magyar gazdaságban a rendszerváltáskor nyaklóra engedtünk be az országba ilyen típusú „nyugati” befektetőket. De könyörgök, azóta eltelt harminc év!
Kérek tehát mindenkit, akit illet, aki még szeretne tenni valamit a romokban heverő magyar fociért, s akit még érdekel az Újpest FC, tegyen valamit a klub végső elbukása előtt!
Mert az utóbbi újabb, óriási sebet ejtene a magyar focin – ami amúgy is ezer sebből vérzik. Ne engedjük!
