Már a Balatont is elérte a szupervihar

A Ciara névre keresztelt ciklonnal kapcsolatos intézkedésekre hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelem, a vihar Európa-szerte károkat okozott és már halálos áldozatokat is követelt.

Forrás: MTI, Origo2020. 02. 10. 11:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat folyamatosan frissülő térképe szerint az Európában már komoly károkat okozó, Ciara névre keresztelt ciklon elérte a Dunántúli-középhegységet is, a Balatonnál 90km/h-t is meghaladó széllökéseket mértek – írja cikkében az Origo.

A portál idézi az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság figyelmeztetését, mely szerint érdemes bezárni a nyílászárókat, valamint minden olyan tárgyat bevinni a házba, melyet a szél felkaphat. A katasztrófavédelem szerint mindenkinek érdemes felkészülni egy áramszünetre is.

– A viharos szél és az erős hullámzás miatt a mai napon a kompközlekedés szünetel – idézi az Origo a Balatoni Hajózás Zrt. által a Veol.hu megyei portálnak elmondottakat. Amennyiben az időjárási feltételek lehetővé teszik a szolgáltatás újraindítását, úgy online felületeiken arról azonnal tájékoztatást adnak.

Megbillent a Balaton víztükre

A helyenként óránkénti 100 kilométeres szél kíséretében érkező ciklon megbillentette a Balaton víztükrét: a legmagasabb, 154 centiméteres vízszintet a vizugy.hu adatai szerint Balatonfűzfőn mérték délben, a legalacsonyabb, 63 centimétereset két órával később Keszthelyen.

A Balaton hajnalban mért átlagos vízállása 112 centiméter a siófoki vízmércéhez viszonyítva. A tó vízszintje 13 órakor mutatta a legnagyobb kilengést egy időben: 82 centiméter volt a különbség a keleti és a nyugati végében mért adatok között.

Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője az MTI megkeresésére elmondta, bár az erős ciklonnak csak a széle érintette Magyarországot, hétfőre virradóra megerősödött, majd viharossá fokozódott a Dunántúlon a délnyugati szél. Főként a Balatonnál alakult ki erős szélvihar, itt mérték az országban a legnagyobb széllökéseket kora délutánig: Sümegen óránként 103, Siófokon 102 kilométeres erősségű volt a szél.

A meteorológus arról is beszámolt, hogy a Balaton középső és nyugati medencéjében jellemzően óránkénti 70-75 kilométeres széllökéseket mértek, vagyis az átvonuló vihar összességében gyengébbnek bizonyult a múlt heti északnyugati hidegfrontnál, amikor két napon keresztül 100 kilométeresnél erősebb szelet is mértek.

A mostani szélvihar különlegességét a délnyugati szélirány okozta, ami hossztengelyében érte a Balatont, és az ilyenkor szokásos módon jelentős vízszintkülönbséget okozott a nyugati és a keleti part között – tette hozzá.

Várhatóan a délnyugati szél erőssége délután gyengül az üdülőrégióban, majd a ciklonhoz tartozó hidegfront érkezése után északnyugatira fordul. Az északnyugati szélből is lehetnek kedden erős vagy viharos lökések, de ezek már inkább csak a Balaton keleti medencéjét érintik – mondta a szakember.

Tavaly kétszer – március elején és július végén – billent meg jelentősebb mértékben a Balaton víztükre hosszanti irányban. Akkor 49, illetve 40 centiméternyi különbséget mutatott az egy időben mért vízszint a tó keleti és nyugati végében.

Sok munkát ad a vihar a tűzoltóknak

Egyelőre jellemzően a Dunántúlon, de már most is sok munkát ad a viharos szél a tűzoltóknak – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője az MTI-vel.

Dóka Imre elmondta: mostanáig mintegy 150 riasztást kaptak a viharral összefüggésben. A legtöbb hívást Zala és Somogy megyében kapták. Jellemzően fakidőlések, leszakadt faágak miatt kérik a tűzoltók segítségét – tette hozzá.

Karácsony Gergely főpolgármester az autósokat és a gyalogosokat is arra kéri, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-t.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre a viharos szél veszélye miatt.

Azt írták: a széllökések délutánig az ország nagy részén meghaladhatják a 60-75, a Dunántúlon, kisebb eséllyel néhol a Duna-Tisza közén a 80-90 kilométer/órát.

Délután hidegfront érkezik. A legerősebb lökések sok helyen várhatóan elérik a 70-90, elsősorban az Észak-Dunántúlon a 80-100 kilométer/órát. Hétfő estétől a front átvonultával átmenetileg veszít erejéből a szél, majd kedden reggeltől ismét sokfelé (legkevésbé délnyugaton) viharossá fokozódó északnyugati szélre lehet számítani, 65-90 kilométer/órás, az északi országrészben a magasabban fekvő hegyvidéki területeken 90 kilométer/órát meghaladó legerősebb lökésekkel.

Kitértek arra is, hogy kora délután Észak-Magyarországon, majd az érkező hidegfront mentén a Dunántúlon, esetleg az Alföldön a záporok mellett egy-egy zivatar kialakulhat. A zivatarveszély miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Somogy és Tolna megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Milliárdos károkat okoztak hazánkban a múlt heti viharok

Csaknem tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a múlt heti viharok miatt, a társaságok úgy kalkulálnak, hogy a következő hetekben akár az egymilliárd forintot is elérheti a kifizetések összege – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.

A tájékoztatás szerint a lakossági bejelentések mellett jelentős számban és nagyobb kárösszeget megjelölve érkeztek ipari létesítmények, illetve középületek megrongálódásáról szóló értesítések is.

Az évnek ebben a részében a kárbejelentések száma és a várható kárösszeg is szokatlanul nagynak számít – jelezte a Mabisz.

Mivel a következő napokban is nagy erejű szélviharokra lehet számítani az ország több térségében, így a február biztosítási szempontból várhatóan felzárkózik majd a hagyományos május-augusztusi viharszezon által okozott károkhoz – tette hozzá a szövetség.

Az elmúlt tíz évben a nyári időszakban összesen 1,25 millió káresetet regisztráltak a biztosítók, több mint 86 milliárd forint értékben. A tavalyi május-augusztusi viharmérleg körülbelül 4,1 milliárd forintnyi kifizetéssel zárult, csaknem százezer, egyéni és társasházak részéről érkezett bejelentés nyomán. Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás miatt az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett rongálódások.

A biztosítók arra kérik az ügyfeleket, hogy a viharok által okozott károk keletkezése után minél előbb tegyék meg bejelentésüket. A kárszemléig – amelyet a társaságok a bejelentést követően néhány napon belül igyekeznek elvégezni – csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzék el, és lehetőleg készítsenek mindenről fényképfelvételeket. A kisebb összegű lezárt károk esetén számíthatnak arra, hogy a kifizetések napokon belül megtörténnek.

A Mabisz arra is felhívta a figyelmet, minden nagyobb lakáskorszerűsítés után célszerű felülvizsgálni a biztosítást, hogy a szerződéses összeg elegendő lehet-e a helyreállításra vagy az ingóságok pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén.

A több mint négymillió hazai lakóingatlan 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A piacon erős a verseny, tizenkét társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért is elérhetőek – közölte a biztosítók szövetsége.

Észak-Európában halálos áldozatokat is követelt a szélsőséges időjárás

Észak-Európában is fennakadásokat okozott vasárnap és hétfőn a viharos időjárás a légi és vasúti közlekedésben, a viharnak Svédországban egy halálos áldozata is van.

A térségben Sabine néven – máshol Chiara néven – emlegetett vihar miatt Norvégiában és Svédországban több légi járatot is töröltek, számos hajó- és vonatjárat nem közlekedik.

A Dánia fővárosát, Koppenhágát a svédországi Malmővel összekötő Öresund hidat is lezárták éjfélig a forgalom elől.

Dániában és Norvégia nyugati partvidékén attól tartanak, hogy a szélvihar következtében több terület víz alá kerülhet. A dán meteorológiai előrejelzések szerint hétfő estére 3,5 métert emelkedhet a tenger vízszintje.

Svédországban Svenljunga községben egy tavon vasárnap felborult egy csónak két horgásszal, az egyiküket megtalálták holtan, társát még keresik.

A Ciara miatt több mint 55 ezer lengyel háztartás maradt áram nélkül, két ember meghalt

A Lengyelország felett is tomboló Ciara vihar miatt több mint 55 ezer háztartás maradt áram nélkül, az erős szél épületeket rongált meg, és közlekedési fennakadásokat okozott – közölte hétfőn reggel a lengyel kormány biztonsági központja (RCB). A lengyel köztelevízió szerint három halálos áldozata is van a viharos szélnek.

Hétfő délután még közel 49,5 ezer háztartás volt áram nélkül.

A Bukowina Tatrzańska hegyi síközpontban délelőtt négy emberre ráomlott egy síkölcsönző viharos szél által letépett tetőzete. A kölcsönzőt hatósági engedély nélkül építették. A balesetben ketten – egy nő és egy 15 éves lánya – a helyszínen meghaltak. Az elhunyt asszony idősebb, 21 éves lányát súlyos sérülésekkel kórházba vitték, de nem sokkal később ő is meghalt.

Hétfő délutáni közlemény szerint a viharnak 6 sérültje is van.

Vasárnaptól hétfő estig több mint 2 ezer alkalommal riasztották a tűzoltókat, akik mindenekelőtt kidőlt fákat, leszakadt faágakat távolítottak el.

Az áramkiesések az RCB szerint a leginkább a délkelet-lengyelországi Kárpátaljai vajdaságot, valamint az északon fekvő Nyugat-pomerániai vajdaságot érintik.

Több közúton, ezen belül az országot észak-déli irányban átszelő A1 autópálya alsó-sziléziai szakaszán, valamint öt tengermelléki vasúti szakaszon a vihar fennakadásokat okozott. A Swinoujscie balti-tengeri kikötőből nem indítottak kompokat, a lengyelországi repülőterek pedig az Európában fennálló időjárási viszonyok miatt több nemzetközi járatot is töröltek.

A vihar hétfő délutánig 25 gazdasági épületet rongált meg, valamint 245 lakóházat. A dél-lengyelországi Kujawy faluban a leszakadt áramvezeték egy gazdasági épületre esett rá, s az áramütés miatt elpusztult 16 tehén.

Az országos meteorológiai szolgálat már vasárnap másodfokú viharriasztást adott ki szinte az egész ország területére. Két dél-lengyelországi vajdaságban – a nyugaton fekvő Alsó-sziléziaiban, valamint a Kárpátaljaiban – harmadfokú, akár katasztrófajellegű jelenségekre is figyelmeztető riasztás érvényes.

Az óránkénti 120 kilométeres viharos széllökések veszélye miatt az RCB vasárnap figyelmeztető sms üzeneteket küldött szét az ország déli részében fekvő öt vajdaság lakosainak. Ebben lehetséges áramszünetekről tájékoztattak, és arra kérték az embereket, hogy aki teheti, maradjon otthon.

Közlekedési fennakadásokat és károkat okozott a szélvihar Németországban

Közlekedési fennakadásokat és károkat okozott Németországban egy viharfront, amely orkánerejű széllökésekkel vonul át az ország felett. A front hétfő reggel érkezett Bajorország tartomány térségébe, ahol több tízezer háztartás áram nélkül maradt és sokhelyütt megbénult a közlekedés.

A müncheni nemzetközi repülőtér forgalmát határozatlan időre leállították, az 1050 hétfői járatból több mint 420 járatot töröltek.

Münchenben és számos további városban korlátozásokkal működik a közösségi közlekedés. A fennakadások és a vihar jelentette veszélyek miatt tanítási szünetet rendeltek el a bajorországi iskolákban.

A Sabine elnevezésű – Európában máshol Chiara néven regisztrált – vihar kicsavart fákat, megrongált tetőszerkezeteket, leszakított elektromos vezetékeket. A vezetékhálózatban keletkezett károk miatt 50 ezer háztartásban nincs áram Bajorországban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.