Miniszteri biztos: A kormány kiemelten foglalkozik a nemzetpolitikával

Magyar származású, az Egyesült Államokban és Kanadában élő fiatalokat fogadott szerdán a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa Budapesten.

Forrás: MTI2019. 06. 19. 12:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilágyi Péter a találkozón hangsúlyozta: a magyar kormány 2010 óta kiemelten foglalkozik a nemzetpolitika témájával. A ReConnect Hungary – Magyar Birthright Program keretében Magyarországra érkező 21 fiatalt köszöntve Szilágyi Péter arra emlékeztetett, hogy 15 millió magyar él a világon, közülük mintegy 1,8 millióan az észak-amerikai diaszpórában.

–A programban résztvevő másod- és harmadgenerációs magyar fiatalok a két hét alatt megismerkednek Budapesttel, a vidéki Magyarországgal, lehetőségük lesz ellátogatni oda, ahonnan felmenőik származnak – ismertette a miniszteri biztos. Hozzátette: a magyar nyelv tanulása és a kulturális programok mellett vállalkozókkal, kormányzati szereplőkkel is megismerkedhetnek.

– 2010 óta olyan programokat működtetünk, amelyek megszólítják a diaszpórában élőket – hangoztatta Szilágyi Péter, aki beszámolt ezeknek a szakmai és anyagi támogatást nyújtó kezdeményezéseknek az eredményeiről, megemlítve a Kőrösi Csoma Sándor programot is.

A miniszteri biztos célnak nevezte, hogy minél több fiatal vegyen részt a diaszpóraprogramokban, hiszen rajtuk múlik, a diaszpóra magyarsága, a kultúra, a nyelv megmaradása.

Az MTI-hez eljuttatott háttéranyag szerint a 2012-ben indított Reconnect Hungary – Magyar Birthright Program azzal a céllal jött létre, hogy egy kéthetes magyarországi program keretén belül azon másod- és harmadgenerációs, 18-28 év közötti észak-amerikai fiatalok, akik keresik vagy erősíteni szeretnék magyar identitásukat, megismerkedhessenek az anyaország társadalmi, kulturális és gazdasági életével. A program fővédnökei George Pataki, New York állam volt kormányzója és lánya, Allison Pataki Levy, szervezője és lebonyolítója a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF).

A résztvevő fiatalok utóbb maguk is mentorokká válhatnak, segítve azokat, akik később részt szeretnének venni a programban – olvasható a tájékoztatóban.

Bíznak abban, hogy ezek a fiatalok Észak-Amerikába visszatérve csatlakoznak a magyar szervezetekhez és aktív tagjai lesznek a diaszpóraközösségek életének – írták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.