A zálogházi bankrabló Horváth Szilárdot tisztázta a nyomozás, nem vett részt a móri mészárlásban. A nyomozás fiaskójának okait elemző Horváth András nyugalmazott dandártábornok szerint Horváth Szilárd ügye tényszerű cáfolata volt az akkor is, és azóta is folyamatosan elhangzó vádaskodásnak, miszerint a rendőrség az elviselhetetlen társadalmi és politikai nyomásnak engedelmeskedve, akár félrevezető eljárással is tettest akar produkálni.
A vérengzés után két hónappal egy, a zálogházi rablóbandához hasonlóan szervezett, bűnelkövetéskor
vakmerő és kegyetlen bűnbanda került képbe, a csepeli rablóbanda Kaiser Edével, Hajdu Lászlóval és Kiglics Attilával.
Az utóbbi – féltve a barátnője és a saját életét – feladta a bandát a móri mészárlás után abban a hitben, hogy ők követték el a rablógyilkosságot.
Budapest, 2001. december 6. A képen: a rendõrségi technikusok helyszínelnek
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Horváth András így ír erről az elemzésében.:
„Ügyvédi közreműködéssel […] informátor jelentkezett, aki – sok más bejelentőhöz hasonlóan – azt állította, hogy a móri mészárlás elkövetőiről adatokkal rendelkezik […] azt állította, hogy az általa tettesnek vélt személyekkel gyermekkoruk óta egy bandában bűnöznek, és bár ez az együttműködés a móri elkövetés előtt körülbelül fél évvel megszakadt, jelenleg is baráti viszonyban vannak. Konkrét ismeretei vannak arról, hogy tervezték a móri Erste-bankfiók fegyveres kirablását, és ennek során számoltak azzal, hogy a jelenlévőket lemészárolják. […] Tiszta lapokkal játszottunk. Nem hagytunk kétséget afelől, hogy K. Attilát (Kiglics Attila – a szerző) elkövetőként vonjuk ellenőrzés alá, és a nyomravezetői díjban csak akkor részesül, ha az általa megjelölt személyekre bizonyítani tudjuk a móri vérengzés elkövetését, és természetesen csak akkor, ha az is bebizonyosodik, hogy ő nem vett részt az elkövetésben. Elfogadta és természetesnek tartotta az ismertetett feltételeket, bár azt előre leszögezte, hogy teljes és korlátlan együttműködése csak Mórra vonatkozik.
A poligráfos vizsgálat egyértelműen alátámasztotta K. Attila igazmondását. Itt szeretném leszögezni a módszerrel kapcsolatban, hogy az csak a szándékos félrevezetés kimutatására alkalmas, a meggyőződéses, de téves következtetések kiszűrésére nem felel meg. Röviden szólva
a vizsgálat egyértelműen állást foglalt amellett, hogy K. Attila nem vezeti félre a nyomozó hatóságot.”
A tábornok külön kiemeli:
„Különös nyomatékkal kell kihangsúlyoznom, hogy a bírálók által visszatérően támadott körülmény, miszerint hagytuk magunkat egy pénzéhes bűnözőtől félrevezetni, teljesen alaptalan. K. Attila szinte egyedülálló módon mindenben, az utolsó szóig igazat mondott. Ez még akkor is kétségtelen, ha a végkövetkeztetései, hozzánk hasonlóan, teljes egészében tévesnek bizonyultak. K. Attila lényegében az alábbiakat mondta el: Kaiser 2000-ben megismerkedett egy Móron lakó lánnyal, rendszeresen látogatta a kisvárosban. Életmódszerűen bűnöztek, figyelmüket mindig automatikusan arra összpontosították, hogy adott környezetben milyen vagyon elleni bűncselekmény elkövetésére van lehetőség. Kaiser különösen kedvezőnek vélte a móri Erste Bank elhelyezkedését […] Ez a bank viszonylag félreeső helyen, kevésbé figyelemfelkeltően volt megközelíthető. Becslése szerint 100 millió forintos zsákmányra is szert tehetnek. Ugyanakkor problémát jelentett a fegyveres őr személye.”
Minden jel, az elfogottak magatartása is Kaiser Ede és Hajdu László bűnösségére utalt.
„Tudtuk, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok közvetettek és elégtelenek, de nem kockáztathattuk meg egy újabb tragédia bekövetkezését. […] bíztunk abban is, hogy a helyszínen rögzített nyomok azonosítása, a szemtanúk felismerése, a házkutatások végrehajtása perdöntő bizonyítékokat szolgáltatnak. Végül is a vezetés egyhangú döntést hozott a gyanúsítottak elfogására, és előzetes letartóztatásuk indítványozására.
Kaiser szökést kísérelt meg, Hajdu pedig letartóztatása után lázasan kereste a kitörés, akár erőszakos módszerekkel történő szökés lehetőségét.
Budapest, 2002. július 24. Elszállítják a gyanúsítottakat a Budapesti Rendõr-fõkapitányság Gyorskocsi utcai épületébõl
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Magatartásuk a csapdába esett vadállatéhoz hasonlított, de teljes egészében hiányoztak az ártatlanul meggyanúsítottak normális reakciói […] Hajdu és Kaiser a nyomozó hatósággal mindenfajta együttműködést megtagadott. A fogdában ugyanakkor minden lehetőséget megragadtak, hogy konspiráltan érintkezzenek. Aktuális közlendőik egyes kulcsszavait idegen nyelven – görögül – folytatták. Teljesen egyértelmű volt, hogy lázasan kutatják, hogy ki árulta el őket. […] Ekkor rögzült bennünk az a téves következtetés, mely N. László és W. Róbert (a valódi elkövetők, Nagy László és Weiszdorn Róbert – a szerző) szerepének egyértelmű kirajzolódásáig megakadályozta tisztánlátásunkat. A gyanúsítottakkal kapcsolatban nagyszámú, vagyon és élet elleni bűncselekmény elkövetését bizonyítottuk – ezekben az okozott összes kár 100 milliós nagyságrendű volt – ettől függetlenül mindvégig a nyomozás középpontjában a móri ügy felderítése állt. Mindent ezen a »szemüvegen« keresztül néztünk, és a félrevezető manővereket a móri ügy felderítésének meghiúsítására tett lépéseknek értékeltük.
Szem elől tévesztettük azt az alapvető fontosságú körülményt, hogy a banda éveken át olyan súlyos, gyakran véres bűncselekményeket követett el,
melyeknek a büntetőjogi konzekvenciái azonosak a móri ügyben várható büntetéssel, így a gyanúsítottaknak élet-halál kérdés volt az eredményes nyomozás akadályozása. A nyomozás utolsó szakaszában azzal kellett szembesülnünk, hogy a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tudunk további bizonyítékokat beszerezni az ügy megnyugtató tisztázására.”
(Folytatjuk)
A sorozat első része IDE kattintva érhető el.
