Növelhetik a nyitva tartó átkelők számát a magyar-szlovák határon

Ez a közös előterjesztés a hét közepéig elkészül, és remélhetőleg a hét második felében már újabb határátkelőhelyeket adhatnak vissza a magyar és a szlovák állampolgároknak, illetve az áruforgalomnak.

Forrás: MTI2020. 03. 30. 11:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A héten megpróbálják növelni a most nyitva tartó átkelőhelyek számát a magyar-szlovák határon a magyar és szlovák állampolgároknak, illetve az áruforgalomnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-nek.

A politikus kifejtette: „az ilyen nagy bajban és az ilyen nehéz helyzetekben, mint a jelenlegi, mutatkozik meg igazán, hogy milyen nagy mértékben vagyunk egymásra utalva” a szomszédos országokkal.

Különösen így van ez Szlovákiával, az ország Magyarország harmadik legjelentősebb kereskedelmi partnere, és „mi a negyedikek vagyunk Szlovákia hasonló rangsorában” – mondta.

Közölte: a határ menti közösségek kapcsolatai rendkívül szorosak, több százezer magyar, illetve szlovák él a határ közvetlen közelében, nekik létfontosságú a határ megfelelő szabályok melletti, kontrollált átjárhatósága. Ezért a szlovák miniszterelnök-helyettessel, gazdasági miniszterrel abban maradtak, hogy keddtől magyar és szlovák állampolgárok újra használhatják a somoskőújfalui határátkelőhelyet. Ez rendkívül fontos abból a szempontból, hogy magyar és szlovák állampolgárok, akik a határ túloldalán dolgoznak, elvégezhessék a munkájukat – mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az is világos, hogy a két ország határán az áruk forgalmának szabad áramlása alapvetően meghatározza az ellátás biztonságát mindkét országban. Ezért azt az általános megállapodást kötötték, hogy ezen a héten megpróbálják növelni a most nyitva tartó nyolc, keddtől kilenc átkelőhely számát, hogy a két ország ellátásának biztonságát garantálhassák, és az áruk a lehető legkevesebb várakozással juthassanak át a határon.

Közölte: ez a közös előterjesztés a hét közepéig elkészül, és remélhetőleg a hét második felében már újabb határátkelőhelyeket adhatnak vissza a magyar és a szlovák állampolgároknak, illetve az áruforgalomnak.

A külügyminiszter kitért rá: megállapodtak arról is, hogy a Komárom és Révkomárom közötti új híd építését nem állítják le, hanem mindent megtesznek azért, hogy a hidat idén átadhassák. Ez újabb komoly könnyítést jelent majd a magyar-szlovák határon – tette hozzá.

Elmondta: szintén megállapodtak arról, hogy az energetikai együttműködést tovább erősítik. Két ponton tartanak a munkák a magasfeszültségű elektromosáram-hálózatok összeköttetésére, mindkét kivitelezési munkát fenntartják, így az év végéig e két ponton össze tudják kötni a két ország hálózatát – mutatott rá.

Azon is dolgoznak – tette hozzá -, hogy a Magyarországot Szlovákiával összekötő gázvezeték kapacitását tovább növeljék a két ország gázellátási biztonságának javításáért.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.