Pintér Sándor: Gyors és szakszerű volt a mentés

A belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt elmondta: fél óra elteltével már átvette a mentés irányítását.

Forrás: MTI2019. 06. 04. 12:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pintér Sándor elmondta: fél óra elteltével már átvette a mentés irányítását, és a helyszínen volt az országos rendőrfőkapitány, a katasztrófavédelmi főigazgató, a budapesti főkapitány és a fővárosi katasztrófavédelmi igazgató is.

A miniszter a polgári védelem, a mentőszolgálat és a civilek közreműködését is kiemelkedőnek nevezte. A Duna teljes hosszában rövid időn belül megjelentek a rendőrhajók, önkéntes segítő hajók. A 7-8 másodperc alatt elsüllyedt hajó utasai közül több embert a rendőrjárőrök mentettek ki – közölte a miniszter.

Pintér Sándor szokásos évi meghallgatásán a szocialista Molnár Zsolt a Duna nagy forgalmáról, a vízi közlekedés esetleges szigorításáról kérdezte a minisztert. A miniszter erről egyelőre nem kívánt többet mondani, mondván, a történtek még elemező munkát igényelnek. Jelezte ugyanakkor, hogy a büntetőeljárás befejezése után tájékoztatják a bizottságot is.

A miniszter később a sajtónak nyilatkozva azt mondta: jó az együttműködésük a dél-koreai kormánnyal, a nagykövetséggel, valamint a búváraikkal is. Azt mondta, elfogadják érveiket arról, hogy ne menjenek be a hajóroncsba. A látótávolság gyakorlatilag nulla, nem tudni, mennyire sérült meg a hajó, milyen „csapdák” vannak a hajótesten belül. Jelenleg életveszélyes bemenni – hangsúlyozta.

Elmondta, hogy folytatják a felderítő mentéseket, ha tudnak, holttesteket is kiemelnek, de nem akarnak újabb tragédiát. A cél a hajóroncs biztonságos kiemelése – jelentette ki.

Pintér Sándor közlése szerint a szonárok révén tudják, körülbelül hogy fekszik a hajó. A Clark Ádám mentőhajó csütörtökre érhet a fővárosba.

A miniszter azt is elmondta, hogy a mentési munkálatok segítése érdekében a Belügyminisztérium összehívta a Vízügyi Tudományos Tanácsot, amelyben folyamatosan konzultálnak akadémikusokkal, a Budapesti Műszaki Egyetem tudósaival.

Múlt szerda este nem sokkal este 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét embernek a holttestét találták meg, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak, 21 ember eltűnt. Azóta további két ember holttestét találták meg, így jelenleg még 19 embert keresnek.

A szállodahajó 64 éves ukrán állampolgárságú kapitányát – gyanúsítotti kihallgatása után – múlt csütörtökön őrizetbe vették. A nyomozó hatóság előterjesztése alapján múlt pénteken a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására. Ezt a bíróság szombaton egy hónapra rendelte el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.