Eladnánk a lelkünket és a jövőnket ezzel a hitellel. Volt már, aki kiárusította ezt az országot, de nekünk nem ez a célunk. Én eleve visszarettenek ettől a javaslattól, de bizonyos pénzügyi köröknek nyilván jól felfogott anyagi érdekük fűződne a megvalósulásához. Bízom benne, hogy lekerül a napirendről ez az elképzelés. Lehetséges olyan élethelyzet, amikor valakinek jól kontrollálható keretek között kölcsönt kell felvennie, de sokan érthetően még ettől is ódzkodnak, mondván, addig szabad nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér.
Ezért is kínálunk mi a családoknak inkább olyan lehetőségeket – például a babaváró támogatást, a jelzáloghitel-elengedést vagy a diákhitelt –, amelyek kölcsönből támogatássá alakulhatnak és csökkentik az anyagi kiszolgáltatottságot.
Soros György felvetésére azonban szerintem minden jó ösztönökkel megáldott ember azt mondaná, hogy köszöni szépen, de nem kér belőle. A most kezdődő Nemzeti Konzultáción bárki véleményt mondhat ebben az ügyben is.
– Arról mit gondol, hogy a válságot ismételten rosszul kezelő államokat most nekünk kellene kisegítenünk?
– Mindig izgalmas időszak, amikor a következő uniós költségvetés vitája zajlik, hiszen hét évre előre meghatározzuk, ki milyen forrásokból gazdálkodhat.
Magyarország álláspontja az, hogy az Európai Uniónak méltányosan és arányosan kell eljárnia a koronavírus-járvány okozta károk enyhítésekor.
A Brüsszelben megfogalmazott javaslat azonban első és második ránézésre is igazságtalannak tűnik. Alapelvünk: nem fogadható el olyan megoldás, amelyik bünteti a jó teljesítményt. Sokszor azt látjuk, hibás döntések vezetnek oda, hogy valaki bajba kerül. Értelmes elv, hogy a gazdasági helyzet függvényében kapnak támogatást az államok, de ha valaki rendszeresen sikertelenül kezel válságokat, nem gondosan fekteti be a forrásait, az nem maradhat következmények nélkül. Azt pedig nem lehet büntetni az ilyenek javára, aki jól gazdálkodott. Ezt az igazságos megközelítést fogjuk képviselni.
Sikeresnek tartják az intézkedéseket a civil szervezetek
Harminc éve erre vártak
Korszakos jelentőségűnek nevezte lapunknak a Családvédelmi Akcióterv intézkedéseit Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnöke. Kiemelte, hogy ilyen széles körű, valamennyi családi élethelyzetben támogatást jelentő intézkedéscsomagra legalább 1990 óta várt a magyar társadalom. A családszervezet vezetője elmondta: a nagycsaládosok autóvásárlási programja különösen sok tagjukat érintette.

– Az autóvásárlási programhoz szervezett kétnapos 7ülésesHétvége programunkra tízezernél is többen látogattak ki. Tagjaink már legalább háromgyermekesek, így a gyermekek után járó hitelkedvezmény és az szja elengedése érint még közülük sokakat – fogalmazott Kardosné Gyurkó Katalin.
Már nincsenek hátrányban
Mindenképpen sikertörténet a Családvédelmi Akcióterv – jelentette ki lapunknak Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója, aki szerint ezt nemcsak a szervezetükben megnyilvánuló élénk érdeklődés, de a családalapításba nagyobb biztonsággal belevágó fiatalok és a második, harmadik gyermeket is bátrabban vállaló szülők számának növekedése jelzi. – Ezek a rendkívül biztató folyamatok azt mutatják, hogy a hatékony állami beavatkozás, a vágyott gyermekek megszületését ösztönző intézkedések igenis segíthetnek lassítani, megállítani a demográfiai lejtmenetet. Ma már elmondható, hogy családosnak lenni nem hátrány hazánkban, hogy a gyermekvállalás társadalmilag is elismert érték és hogy nem maradnak magukra azok, akiknek az élet továbbadása személyes hivatás – fogalmazott.

Király Nóra arról is beszélt, hogy a körükbe tartozó fiatalok között a babaváró támogatás volt a legnépszerűbb. A szervezetükhöz kötődő nagycsaládosok közül kifejezetten sokan éltek az autóvásárlási támogatással is, és Király Nóra szerint sok négy- és több gyermekes édesanyának anyagilag és lelkileg is sokat jelentett, hogy az adómentességgel ismerték el az erőfeszítésüket.
Következetes rendszer
– A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elsősorban azért tartja pozitívnak az akcióterv lépéseit, mert azok egy következetes családközpontú támogatási rendszer részét képezik – értékelt a Magyar Nemzetnek Vigh József, a szervezet társelnöke, és kiemelte, hogy a babaváró támogatás számít favoritnak, de sokan élnek a jelzáloghitel-elengedés lehetőségével is, mivel az a harmadik gyerek vállalása esetén négymillió forinttal csökkenti a hitel mértékét.
Kérdésünkre, hogy milyen egyéb segítségnek örülnének a családok, kifejtette, a bölcsődei és óvodai ellátás Magyarországon kifejezetten magas színvonalú, de aktuális kérdés további intézmények nyitása is a rendszer túlterheltsége miatt. – Támogatjuk, hogy a mindenkori döntéshozók olyan munkaerőpiaci feltételeket teremtsenek, amelyek a munka rugalmasságát, családbarátságát támogatják – tette hozzá. (Csekő)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!