Rózsafüzér-zarándoklatot tartanak a főváros körül

Egész Budapestet körüljáró, úgynevezett élő rózsafüzér-zarándoklatot tartanak ma. A Magyarországért és a fővárosért imádkozó hívek öt helyszínről indulnak és összesen 180 kilométert tesznek meg. A kilenc szakaszból álló zarándoklat öt ponton záródik szentmisével.

Forrás: MTI2019. 05. 11. 8:52
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a nagytétényi végponton, a Nagyboldogasszony plébániatemplomban mutat be szentmisét este hét órakor – közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense.

A 13. alkalommal megszervezett kilenc egyidejű gyalogos zarándoklat résztvevői városszéli plébániákat, kegyhelyeket keresnek fel útjukon, egy-egy szakasz körülbelül húsz kilométer.

A zarándokok Máriabesnyőről (Gödöllő) Kerepesre, illetve Fótra, Csillaghegyről (III. kerület) Fótra és Máriaremetére, Farkasrétről (XII. kerület) Máriaremetére és Nagytéténybe, Soroksárról (XXIII. kerület) Nagytéténybe és Pestszentlőrincre, Rákoskeresztúrról (XVII. kerület) pedig Pestszentlőrincre és Kerepesre mennek.

A részletes program megtalálható a http://elorozsafuzer.hu oldalon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.