Segítik a veszélyeztetett álláskeresők elhelyezkedését

Három év alatt több mint ezer veszélyeztett helyzetű munkakeresőt sikerült elhelyezni az Incorpora program segítségével hazánkban – hangzott el egy szerdán Budapesten a program eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.

Csekő Imre
2019. 12. 04. 15:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A programot 2006-ban Spanyolországban indította útjára a la Caixa Alapítvány, és a már hazánkban is 2600 ember vette igénybe a reintegrációs tanácsadást.

Magyarországon az idei második negyedévben 80 ezer regisztrált betöltetlen álláshely volt, de a munkaadókat tömörítő érdekképviseleti szervezetek 200-250 ezer főre becsülik a tényleges számot. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat augusztusi adatai szerint pedig 245 ezer álláskeresőt tartottak számon.

Az Incorpora program veszélyeztetett munkaerőpiaci helyzetben lévők segítését célozza. Ide tartoznak a nyugdíj előtt állók, a fiatalok, a gyes-ről visszatérő többgyermekes édesanyák, a kisebbségek tagjai, vagy azok, akik hosszabb súlyos betegségből felgyógyulva térnének vissza a munka világába. A program magyarországi működése alatt 1022 ember talált eddig munkát. Ez 44 százaléka annak a 2600 érdeklődőnek, akik valamilyen módon igénybe vették a segítséget.

Számos civil szervezettel együttműködik a program hazánkban. Ezek egyike a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely megalakulása óta segíti a hajléktalan, fogyatékkal élő és kirekesztett emberek újra elhelyezkedését.

Győri Eszter, a máltaiak programkoordinátora a sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországon elsősorban a mikrovállalkozásokkal és a nagyvállalatokkal könnyebb együttműködni a veszélyeztetett illetve hátrányos helyzetű álláskeresők elhelyezésében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.