Sehol sem érvényesül teljesen a gyermekjogi egyezmény

Sehol sem érvényesül teljes mértékben az ENSZ idén harmincéves gyermekjogi egyezménye – közölte az UNICEF Magyarország szakértője kedden az M1 aktuális csatornán.

Forrás: MTI2019. 11. 19. 22:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Anna Sára kiemelte, hogy naponta 15 ezer öt év alatti gyermek hal meg megelőzhető okok – például helytelen táplálkozás, oltás hiánya – miatt.

Az európai gyerekeknek ebből a szempontból jobbak az életkörülményeik, de mindennapos az ellenük elkövetett erőszak, az internet mindennapi használatával pedig az online bántalmazás is jelentős – mondta.

A szakértő beszélt arról is, hogy szerdán, a gyermekjogok világnapján ingyenes programmal várják az érdeklődőket Budapesten, az Akvárium Klubban, ahol gyerekjogi szakemberek és pszichológusok által tartott előadások, szakmai beszélgetések lesznek.

Az eseményen többek között szó lesz a pozitív szülőségről, az erőszak nélküli fegyelmezésről és az online bántalmazásról – tette hozzá.

Az ENSZ 1989. november 20-án fogadta el a gyermekjogi egyezményt, – amelynek tartalmát Magyarország 1991-ben emelte jogrendjébe – ez azóta a gyermekjogok világnapja. Az egyezmény összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekeknek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.