Simicskó István: Valamennyi járásban lesznek honvédelmi sportközpontok

Mindig erős ország az, amelyet egészséges, sportos emberek alkotnak — jelentette ki csütörtökön a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos. Simicskó István hozzátette, a haza védelme nemzeti ügy, ami képes a legszélesebb társadalmi egységet megteremteni, felette áll a pártpolitikán.

Magyar Nemzet
2019. 04. 26. 11:12
null
A katona képéhez egészséges ember képe társul Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sport, az egészség és a honvédelem három önálló terület, mégis rengeteg ponton összefonódik – hangsúlyozta csütörtökön a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Sport és egészség a honvédelemért című konferencián. Németh Szilárd azt mondta: fizikai és mentális jóllét nélkül az ember nem tud eredményesen működni, s nem lehet eredményes a társadalom sem. Kifejtette: a mai magyar katona-egészségügynek komoly múltja van, az egyidős a Magyar Honvédség létrejöttével. A terület motorja a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK), legnagyobb szervezeti egysége a budapesti Honvédkórház.

Az intézmény a katonai hagyományaira építve és azokat megtartva fejlődött egy modern, az orvostudomány legújabb vívmányait a betegellátásban, a kutatásban és az oktatásban egyaránt hasznosító korszerű kórházzá. Az MH Egészségügyi Központ a polgári lakosság egészségügyi ellátása mellett végrehajtja a katona-egészségügyi feladatokat is – ismertette az államtitkár, hozzátéve: a sokrétű feladatokhoz jó szakemberek is kellenek, az MH EK-ban pedig a legjobbak dolgoznak. Szólt arról, hogy a katonák a haza biztonságát és az emberek testi épségét is szavatolják. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a katona képéhez egy sportos, egészséges ember képe társul. A sport és a katonai tevékenység kéz a kézben jár; a sport népszerűsítése napjainkban is része a Magyar Honvédség stratégiájának – tette hozzá.

A katona képéhez egészséges ember képe társul
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Németh Szilárd külön köszönetet mondott az MH EK egyik orvosának, Sandra Sándornak, aki a konferencia ötletgazdája volt. A rendezvény célja, hogy a 81 évvel korábbi I. Sportorvosi kongresszus és sportegészségügyi kiállítás emlékét felelevenítve, a jelenlegi kutatások eredményeinek bemutatásával ráirányítsa a figyelmet a sport, az egészség és a honvédelem egymást támogató területeire az egészség- és biztonságtudatos társadalmi szemléletformálás, valamint a felnövekvő generációk hazafias nevelésének elősegítése érdekében. Németh Szilárd az egykori tiszti kaszinóban, az MKB Bank Váci utcai épületé­ben rendezett konferencián azt is elmondta: nem tett le róla, hogy az épület ismét tiszti kaszinó legyen.

Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke előadásában azt emelte ki: köszönet illeti azokat, akik hivatásszerűen vállalják, hogy garantálják az emberek biztonságát. Előadásában kitért a honvédelmi nevelés fontosságára, ennek kapcsán a Honvédelmi Sportszövetség feladataira is. Szólt a honvédelmi sportközpontok fejlesztéséről. Elmondta, valamennyi járásban lesznek sportközpontok. Első ütemben negyven helyen kezdik meg a megvalósítást. A haza védelme nemzeti ügy, ami képes a legszélesebb társadalmi egységet megteremteni, felette áll a pártpolitikán – hangoztatta. Azt mondta: mindig erős ország az, amelyet egészséges, sportos emberek alkotnak. Az erős nemzethez és az erős Magyar Honvédséghez is elengedhetetlenül fontos a szemlélet, hogy milyen emberek alkotják azt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.