Stratégiai partneri megállapodást kötött az Emmi és a Pedagógusok Szakszervezete

Stratégiai partneri megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője, Kásler Miklós, és a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Szabó Zsuzsa Budapesten pénteken.

Forrás: MTI2019. 03. 29. 12:00
null
Stratégiai partneri megállapodást kötött az Emmi és a Pedagógusok Szakszervezete Fotó: Illyés Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az esemény utáni sajtótájékoztatón a miniszter azt mondta, a kormány komoly hangsúlyt helyez a minőségi oktatásra, amely a pedagógusoktól függ. Ennek megfelelően nagyra becsülik az ő munkájukat, és törekvésük, hogy biztosítsák az erkölcsi és az anyagi elismerésüket – tette hozzá.

Kásler Miklós úgy fogalmazott: örülnek minden olyan lehetőségnek, amikor azokkal a szakszervezetekkel tárgyalhatnak, amelyek valóban érdemben képviselik a tagságukat. Ilyen esemény volt a pénteki is – jegyezte meg.

A miniszter sok sikert kívánt a pedagógusoknak a gyermekek és az egész magyar nemzet érdekében.

Az Emmi közlése szerint a stratégiai partneri megállapodás lényege, hogy együttműködnek a PSZ-szel a jogalkotás és a társadalmi egyeztetés során.

A tárca vállalja, hogy a köznevelést érintő jogszabályok szakmai előkészítésébe bevonja a szakszervezetet. A jogszabályok tervezeteit megküldi a PSZ részére, amelynek képviselője szükség esetén személyesen is részt vesz a tárgyaláson.

Az érdekképviselet azt vállalja, hogy a minisztérium rendelkezésére bocsátja a tagjaitól érkező információkat, és a közvetlen egyeztetés során is megjeleníti az adott jogterülettel foglalkozó szervezetek véleményét.

Az aláírt dokumentum értelmében az Emmi támogatja a Klebelsberg Központ és a PSZ megállapodása alapján létrehozandó köznevelési monitoringrendszer keretében működő véleménycserét.

Az egyezség fizetésekről nem szól, az azonban a részét képezi, hogy ha béremelésről alkotna törvényt a parlament, bevonnák a PSZ-t az egyeztetésbe – közölte a tárca.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.