Az egyetemi tanár elmondta, Irán olyan katonai képességekkel rendelkezik, amelyek segítségével komoly veszteségeket okozhat. Kockázatot jelent az is, hogy Irán jól felkészült az úgynevezett hibrid vagy asszimmetrikus hadviselésre – tette hozzá.

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.