Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a szerb embercsempésznek, akit a rendőrök az M1-es autópályán Komárom-Esztergom megyében fogtak el.
A Komárom Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság információi alapján május 29-én 9 óra 24 perckor az M1-es autópályán ellenőriztek egy szerb honosságú személygépkocsit.
A járműben a szerb sofőrön kívül még hat fő utazott, akik szír állampolgárnak vallották magukat. Meghallgatásukat követően a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A sofőrt pedig embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 29 éves férfit a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezésére az ügyészség indítványt tett a letartóztatására, amit az illetékes bíróság ma elrendelt.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.
Nem lesz erőmű Nagymaroson, mégis jön két megyére elég zöldáram.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.