Tegnap is az utcai rongálást választotta az ellenzék

Az ellenzék tegnap a parlamenti munka helyett az utcai rongálást választotta. A baloldali frakciók hangadói gyalog a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának fővárosi épületéhez vonultak, miközben festékszórókkal összefirkálták az útjukba eső telefonfülkéken és buszmegállókon levő kormányzati tájékoztató plakátokat. Az ellenzéki politikusok akciója finoman szólva sem aratott osztatlan sikert a járókelők körében.

Baranyai Gábor - Csejk Miklós
2019. 03. 05. 7:47
null
A balliberális politikusok összefestettek mindent, ami az útjukba került Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az Országgyűlésben A hét van, és nem vagyunk hajlandók asszisztálni a Fidesz propagandahétfőjéhez – jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó az Országgyűlés épületében tartott összellenzéki sajtótájékoztatón. Az MSZP frakcióvezető-helyettese leszögezte: hasonlóan a két héttel ezelőtti akciójukhoz – amikor az esztergomi Suzuki-gyárba akartak bemenni –, most sem fejezik be a munkát, hanem a nyugdíjfolyósítóhoz mennek az ellen tiltakozva, hogy a kormányzati tisztviselőknek március 1-jétől napi kilenc órát kell dolgozniuk, csökkentették az alapszabadságukat, és több jogukat is elvették.

A sajtótájékoztatót követően az ellenzéki kemény mag, a baloldali pártok hangadói, köztük Korózs Lajos, Bangóné Borbély Ildikó szocialista, Varju László és Arató Gergely DK-s ország­gyűlési képviselők, Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, illetve Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a Parlament XVII-es kapujától gyalog indult el a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának Árpád hídi metrómegállónál lévő épületéhez. A mintegy egyórás, több mint négy kilométeres gyalogtúráról az LMP-s és jobbikos képviselők távol tartották magukat. Valószínűleg nem véletlenül, mivel a Váci út–Katona József utca sarkán sajátos performansz vette kezdetét. Előkerültek a festékszóró flakonok, amelyek tartalmát egy brüsszeli migrációs tervekről tájékoztató kormányzati plakátra, pontosabban annak üvegvitrinére és az előtte lévő aszfaltra szórták.

Az akció megismétlődött minden egyes telefonfülke- és buszmegállóreklámnál, közben több járókelő is felháborodását fejezte ki a rongálások kapcsán. – Ez a cselekmény, értékhatártól függően, rongálásnak minősül – mondta lapunknak Hegedűs László ügyvéd az ellenzéki akció kapcsán. Hozzátette, hogy a kár valószínűleg nem éri el telefonfülkénként az ötvenezer forintot, ezért ez még szabálysértésnek számít, ráadásul az elkövetőket mentelmi jog illeti meg, amelyet az Országgyűlés bizonyos esetekben fel szokott függeszteni.

A balliberális politikusok összefestettek mindent, ami az útjukba került

A nyugdíjfolyósító épületénél aztán újabb rögtönzött sajtótájékoztatót tartott az ellenzék, majd – mivel most időben, szabályosan bejelentkeztek – elvonultak tárgyalni az intézmény igazgatójának irodájába. Az egyeztetés után elhangzott: az ellenzékiek szerint bebizonyosodott, hogy túlóráztatják a rabszolgatörvény miatt az itt dolgozó, döntően női tisztviselőket. Azonban hamar kiderült, hogy a Suzukihoz hasonlóan újra lyukra futott az ellenzék, a főigazgatóság PestiSrácok által tegnap nyilvánosságra hozott belső levelezése szerint továbbra is 40 órás a munkahét.

Fidesz: Gyurcsány pártja a bevándorlást támogatná

Gyurcsány Ferenc a DK EP-listáját vezető feleségét a saját hatalmi céljai elérésére használja fel, hogy megvalósíthassák az Európai Egyesült Államokról szóló „lázálmot”, és ismét ráronthassanak a magyarok nehezen kivívott szuverenitására – jelentette ki az Országgyűlésben Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Közben a DK ismertette a párt családpolitikai programját, amire a Fidesz úgy reagált, hogy Gyurcsányék valódi programja az, hogy a gyermekes családok helyett a migránsok betelepítését támogatják. A jobbikos Jakab Péter arról beszélt, hogy a túlóratörvény decemberi megszavazásakor közelről látta a miniszterelnököt, akiről „az utca embere azt mondaná: ez az ember bolond”. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában hangsúlyozta: az elmúlt hetek bebizonyították, hogy az ellenzék állításai a munka törvénykönyvéről hazugságok. Dömötör Csaba szerint a Jobbik már a sértegetésekben is azonosult a baloldallal, az ellenzéki pártok viszont vagy komolyan veszik, amit az elmúlt években egymásról mondtak, vagy feladják elveik megmaradt darabjait is.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.