Törvénytelen forrásokból működhetett az Együtt

Nem teljesítette a párttörvényben előírt elszámolási kötelezettségét a párt 2017-2018-ban.

Bákonyi Ádám
2020. 05. 22. 6:38
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem teljesítette a párttörvényben előírt elszámolási kötelezettségét a felszámolás alatt lévő Együtt – A Korszakváltók Pártja 2017-2018-ban – állapította meg vizsgálatában az ÁSZ. Eszerint az Együtt a 2017-es pénzügyi kimutatását úgy tette közzé, hogy azt a párt erre jogosult döntéshozó testülete nem fogadta el, a 2018-as kimutatását pedig egyáltalán nem is hozta nyilvánosságra. „A hiányosságok felvetik, hogy az Együtt pénzügyi-gazdálkodási tevékenysége során a működési finanszírozását nem megengedett módon és nem törvényes forrásokból biztosította” – állapította meg az ÁSZ.

Ismert: Juhász Péter, a párt akkori elnöke 2018 júniusában jelentette be az Együtt felszámolását, miután egy százalékot sem értek el az országgyűlési választáson. A törvény szerint a pártnak ezért vissza kellett fizetnie a részére folyósított mintegy kétszázmilliós állami kampánytámogatást. Juhászék, szokásukhoz híven, kéregetni kezdtek, az ismeretlen eredetű „közösségi adományozásból” pedig sikerült is az összeg közel kétharmadát, mintegy 150 millió forintot törleszteniük. A maradékot korábbi állításuk szerint az Együtt öt elnökségi tagja tervezte összeadni – ám ennek megvalósulásáról azóta sincs hír.

Emlékezetes: az Együtt – A Korszakváltók Pártja egyik alapítója Bajnai Gordon volt, az általa vezetett Haza és Haladás Alapítványt – amely lényegé­ben a párt szellemi és pénzügyi hátországa volt – pedig leginkább az Egyesült Államokból támogatták. A Soros Györgyhöz köthető, és az amerikai Demokrata Párthoz közel álló Center for American Progress 2011-ben és 2012-ben mintegy 110 millió, 2013-ban pedig 106 millió forintot adott az alapítványnak. Közben létrehozták a Haza és Haladás Egyesületet is, amely Bajnai miniszterelnök-jelölti kampányát finanszírozta. Az egyesülethez 2013-ban összesen 440 millió forint adomány és támogatás érkezett, ám a bőkezű adakozók kiléte ekkor már homályba veszett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.