Tüttő nem véletlenül lehetett jelen az A-Híd rendezvényén

Wintermantel Zsolt szerint nem véletlen, hogy Tüttő Kata hivatalba lépése után rögtön az A-Híd rendezvényén bukkant fel.

2021. 01. 20. 11:34
null
Tüttő Kata főpolgármester-helyettesi kinevezése után két héttel vett részt a baloldali városvezetés által favorizált cég exkluzív rendezvényén.
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Magánvállalatok nem véletlenül szoktak meghívni politikusokat a rendezvényeikre, és annak is nyilván megvan az oka, hogy Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes is részt vett a Lánchíd-felújítás tenderén nyertes A-Híd Zrt. exkluzív partiján

– jelentette ki lapunknak Wintermantel Zsolt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának fideszes tagja. Mint korábban beszámoltunk róla, Tüttő alig két héttel azután, hogy elfoglalta a főpolgármester-helyettesi tisztségét, fotók tanúsága szerint az exkluzív vállalati eseményen meghívott vendégként vett részt. Wintermantel arra is kitért: az sem lehet véletlen, hogy Karácsony Gergely hevesen ágált a Közbeszerzési Döntőbizottság ellen, amikor azzal dobta vissza az BKK által kiirt pályázatot, hogy a közbeszerzési törvényben előírt nyolcéves időkorlátnál régebbi referenciákat is elfogadtak volna. – A főpolgármesternek láthatóan fontos volt, hogy az A-Híd nyerje a közbeszerzést – mutatott rá Wintermantel Zsolt.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettesi kinevezése után két héttel vett részt a baloldali városvezetés által favorizált cég exkluzív rendezvényén

Szavait támasztja alá, hogy az A-Híd a nyertes pályázatában ötmilliárd forinttal drágább árat ajánlott a Lánchíd felújítására, mint a Tarlós István hivatali ideje alatt benyújtott tenderében:

a Karácsonyékhoz befutott bruttó 26,8 milliárd forintos ajánlat közel ötmilliárddal drágább a 21,8 milliárdos korábbi licitjüknél, amelyet egyébként az előző főpolgármester éppen a túlárazottsága miatt utasított el.

A fővárosi Fidesz keddi Facebook-bejegyzésében elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy év alatt több mint 25 százalékkal emelkedjen az ugyanarra a műszaki tartalomra kifizetendő összeg. Arra a különös egybeesésre is rámutattak, hogy

pont ötmilliárd forintot – vagyis amennyivel Karácsonyék drágább ajánlatot kaptak a Tarlós-féle városvezetésnél – fog előre megkapni a nyertes cég.

„Bár Karácsonyék a kiírásban azt hirdették: azért kap rögtön a szerződéskötés után ötmilliárd forint előleget a kivitelező cég, hogy a pályázók köre bővülhessen, és az ajánlatok kedvezőbbek legyenek, ennek pont az ellenkezője történt. Egyetlen új pályázó nem jelentkezett, az ár pedig durván, indokolatlanul emelkedett” – fejtették ki, hozzátéve: arról még nem is esett szó, hogy óránként 25 ezer forintért a Soros György által támogatott Transparency Internationalre bízták magukat, amely afölött hivatott bábáskodni, hogy átláthatóan dolgoznak-e. „Bizonyára hatékonyak lesznek” – jegyezték meg némi iróniával.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy a 2019 decemberében elkészült szakvélemény szerint rendkívül rossz műszaki állapotban volt a Lánchíd, amelynek a felújítását fél éven belül – 2020 júniusáig – el kellett volna kezdeni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.